Törvényhozók lapja, 1934 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1934 / 23-24. szám - A társadalom biztosítás uj útjai

A társadalom biztosítás uj útjai Irta : Fehér Andor dr. I. Az öregségi biztosítás A gazdasági élet rohamos változásai, lendülete vagy hanyatlása a kérdések ezerrétüségét és a problémáknak egész tárházát dobták a XX. század gondolkodói és politikusai elé, akik azt^án azokat jól-rosszul a pillanatnyi elgondolás keretében meg is oldották. A munkanélküliség jelenségén kívül, vagy talán még azt is beleértve, egyetlen olyan kérdése sincs a gazdasági életnek, amely a felmerült problémák közül szélesebb társadalmi réteget érintene és nagyobb horderejű lenne egy egész állam szempontjából, mint éppen a társadalombiztosítás kérdése. Az 1927. évi XX. t.-c. megoldja a betegségi biztosítás kérdését, míg az 1928. évi XL. t.-c. az öregségi biztosítás alapjait fekteti le. Sajnosán kell az azóta eltelt hat-hét esztendő tapasztalataiból megállapítani, hogy ezek a megoldások bizony a jól-rosszul, de inkább rosszul elgondolt megoldások közé tartoznak, s hogy a szabályozások olyan hiányokat hagytak, amelyeket esetleg csak gyökeres változásokkal lehetne helyesbíteni. Kétségkívül elismerem, hogy a törvényi szabályozás mindig csak hátul haladó kísérője lehet a gazdasági szükségességeknek, de ugyanakkor le kell szögeznem azt, hogy ma már ott tartunk, hogy egy sokkal fejlettebb megoldási módozat befogadására is alkalmasak vagyunk, annál is inkább, mert a fél megoldás, mint azt hinni lehetne, nemcsak féleredményeket nem hozott, hanem épp a lényegesen magasabb igények miatt csak elégületlenségeket robbantott ki minden oldalról. A betegségi biztosítás kérdéseivel ezen kis tanulmány keretében nem óhajtok foglalkozni, nem pedig azért, mert az ott mutatkozó hiányok legnagyobbrészt gyakorlati, organizációs hibák, amelyek éppen gyakorlati voltuknál fogva a súrlódások állandó felületét képezik s ez ha csak lépésről-lépésre előrehaladva is, de mindenesetre mindig közelebb juttatja az ideális megoldáshoz. Gyökeresen máskép áll azonban a helyzet az 1928. évi XL. t.-c.-kel felállított intézménnyel az öregségi biztosítással, amelynél olyan elméleti, elvi hézagok vannak, amelyek egyrészről lehetetlenné teszik a lépésrőllépésre való előrefejlesztést, másrészt mai állapotukban tartva ez intézményeket, azok a helyes megoldást még csak meg sem közelítik. Célom tehát röviden ismertetni pár szóval az öregségi biztosítás mai struktúráját, rámutatni annak elvi és gyakorlati hibáira s az ezekből leszűrt tapasztalatok alapján megmutatni a fejlődés útját, illetőleg vázolni az új öregségi, vagy helyesebben nyugdíjbiztosítás struktúráját nagy vonalakban. Az 1928. évi XL. törvénycikk. Alig pár évi múltra visszatekintő öregségi biztosításunk alapul a tőkefedezeti rendszert választotta. Választotta pedig azért, mert ha szolgáltatásai kisebbnek is mutatkoztak a felosztó-kirovó rendszerrel való összehasonlításban, de biztonsága és társadalompolitikai szempontokból a tőkethezaurálása a törvény megalkotása pillanatában erősen lehúzták a mérleg egyik serpenyőjét annál is inkább, mert a külföldi példák nagy része is ilyen megoldás alapján létesült. Szolgáltatás és ellenszolgáltatás főkérdéseit a lehetőségig leegyszerűsítette. Egyik oldalon áll mint bázis a napibér 4.5%- (OTI), illetőleg 5.8%- (MABI)-ának megfelelő járulék, a másik oldalon pedig a 65 évtől, mint korhatártól kezdődő járadékszolgáltatási kötelezettség, amelyet összegszerüleg évenként a 120 pengős járadéktörzs, valamint az ehez járuló, a befezetett járadék 19, illetve 24%,-át kamat nélkül kitévő pótlék alkot. Az állami hozzájárulás kérdését a 4, illetve 5%,-on felül eső tizedesek vállalásával oldották meg azt is növekvő és a későbbi évtizedekre áttolt fedezettel. E rövid, inkább vázszerü ismertetés után röntgen módjára átpróbálom világítani az egész rendszert, hogy annak hézagai ilyen módon előtűnjenek és megfelelő orvoslást nyerhessenek. Mindenekelőtt szeretnék foglalkozni a járadék öszszegszerűségének a kérdésével. A társadalombiztosítási statisztika 1927 március hó 3:-iki adatai szerint átlagos napibérosztályokat alapulvéve: 10 20 30 40 év után 223.—P 327.—P 430.—P 534.—P az évi járadék összege. Hogy ez a havi 30—40 pengős járadék távolról sem elegendő a létfenntartásra, az vita tárgyát nem képezi, s a törvényi indokolás mindössze annyit hoz fel, hogy ennek a biztosításnak nem célja a takarékosság helyettesítése, hanem csak parányi alapul szolgál arra, hogy majd továbbépíteni lehessen, vagy pedig a magánbiztosítás keretei között kiegészíthető legyen. Felhozza azt, hogy más kedvezőbb anyagi körülmények között élő államok sem tudtak jobb megoldást adni, s végül, hogy a magyar iparnak és kereskedelemnek ennél nagyobb fokú megterhelése éppen a nemzetközi versenyre és a magyar cikkeknek külföldön való elhelyezésére tekintettel, lehetetlen. Bátrak vagyunk ezekkel a kijelentésekkel tiszteletteljesen harcba szállni és bizonyításul az alábbi adatokat felsorolni: Ami a járadékok nagyságát illeti, csak Anglia és Németország járadékátlagait soroljuk fel, amelyek kétszeresen, sőt néha háromszorosan is felülmúlják a mienket. Anglia 10 20 30 év után 723.45 P 723.45 P 723.45 P Németország 10 20 30 480.50 P 6787.78 P 941.41 P Szükségesnek tartjuk még megjegyezni, hogy Németországban a járulék alapja az átlagos napibér öt százaléka, tehát semmi esetre sem nagyobb, mint a mi átlagunk. Azt a kijelentést, hogy ez a megoldás nem óhajtja a takarékosság pótlását képezni, csak nagyon szomorú197