Törvényhozók lapja, 1934 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1934 / 21-22. szám - A kereskedelempolitika új útjai

lekedéeügy egy kézbe való csoportosítása, azonban mindezek olyan lényegtelenek voltak, hogy semmikép sem vitték előbbre a kereskedelem ügyét. Ma már Magyarországon kereskedelemről, olyan értelemben, mint a háború előtt, beszélni nem is lehet. Itt idéznünk kell a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara 1933. évi jelentését kereskedelmi és ipari életünkről. A kereskedelemre vonatkozó részben a következőket olvashatjuk: „Az elmúlt év époly kevéssé hozott kereskedelmünk számára javulást, mint az előző. Ugyanazok a bajok, ugyanazok az akadályok és nehézségek állottak fenn, mint előzőleg s azonosak voltak az elszomorító eredmények is. Az általános válság közepette a kereskedelem helyzetét az elmúlt évben is legfőképpen a nagyfokú üzlettelenség, a kötöttforgalmi intézkedések szaporodása és a túladóztatás jellemezték. Az eredmény: kereskedelmünk további rorvadása, sorainak ritkulása, a megmaradt rész életszínvonalának további süllyedése". Továbbá: .,A pusztulást megindította a trianoni békediktátum, amely a régi monarchia 50 milliós lélekszámú vámterületéről a 8 milliós csonka ország határai közé szorította kereskedelmünket ós kimélyítették az ú. n. szanálási korszakban a súlyos közterhek, az etatisztikus törekvések, a közüzemi politika, a kereskedelem megnemértése, jelentőségének, értékének lebecsülése és mozgásszabadságának gúzsbakötése." Végül idézzük még a következőket: .,A kereskedelemnek mindenekelőtt szabadságra van szüksége, a jelenlegi válság pedig éppen a szabadságot ássa alá. Egyre fokozódó vámprohibíció, devizakorlátozások, behozatali tilalmak, mind olyan intézmények, amelyek a kereskedelem életerejét csökkentik és létalapját megsemmisítik." Csak ennyit idézünk a kereskedelmi kamara „gyászjelentésé"Lől és ez ép eléggé mutatja, hogy a kereskedelmi gazdaságpolitikánk az utóbbi évek folyamán1 teljesen holtpontra jutott. Az előbb említettük, hogy a váiltozó kereskedelmi minisztereink öröklött szervezeti hibákat vettek át a kereskedelem minisztériuma keretében. Így Fabinyi Tihamér is ott kellett, hogy folytassa, ahol elődje elhagyta és bármilyen nagy energiával is látott neki a dolgoknak, bármennyire is rendelkezett a kereskedelem részére azzal a cobdeni ,,goodwill"-el, jóakarattal — (pedig Kant mondta, hogy semmi sincs a világon, amit minden korlátozás nélkül jónak lehetne tartani, csak a: .jóakarat"!) — mégsem tudott a kereskedelem részére elérni semmi eredményt két év alatt. Ennek oka csakis abban rejlik, hogy ő ma elsősorban is az ipar minisztere, máTpedig a mai konstrució szerint az ipar érdeke egészen más utakon halad, mind a kereskedelemé,, sőt egymással 6okban ellentétes. Amit pedig a harmadik fontos tényező terén, amely szintén a kereskedelmi minisztérium hatáskörébe tartozik jelenleg, a közlekedésügynél, Fabinyi produkálni tudott, az az iparfejlesztés szempontjából igen jelentős, de a kereskedelem céljait jelenleg nem szolgálják, nem is szolgálhatják, az előbb említett okokból. A kereskedelmi és iparkamara tárgyilagos jelentése mintha vádirat lenne a kereskedelmi minisztérium kereskedelmi politikája ellen, pedig csak a jelenlegi helyzetet regisztrálja. Ügy tűnik fel, mintha az> ipar és kereskedelem útjai elváltak volna egymástól. Nálunk jelenleg a védővámokkal kifejlesztett, mesterségesen felépített iparnak nincs szüksége a kereskedelemre, mert a kartelek kiépítésével, sok esetben saját elosztó szervezeteikkel elérték azt, hogy az árkalkulációs, biztos bázisuk révén a közvetítő kereskedelemnek járó hasznot is élvezni akarják. Ezt megtehetik addig, amíg olyan védelemben részesülnek, mint amit nálunk a karteltörvény nekik biztosit. Addig a kereskedelmet kikapcsolhatják és elsorvaszthatják. A kereskedelmi miniszter végeredményben az összkormánynak a politikai ée gazdaságpolitikai célkitűzéseit igyekszik posztján megvalósítani és ebből a szempontból maga a minisztérium az instrumentum szerepét kell, hogy betöltse. Azonban ez a mai összeállításban nem alkalmas erre, miután az abban összezsúfolt gazdasági ágazatok ma már mind külön életet élnek és külön-külön célkitűzéssel is rendelkeznek. Ezért elsősorban ezen kellene változtatni és csak azután lehetne megteliteni azzal a tartalommal, amit a mai kormányzat gazdaságpolitikájában megvalósítani igyekszik. Így elsősorban már rég fel kellett volna állítani a külön közlekedési minisztériumot, amelybe tartozna a légügy, a vasút és az útügyek, valamint a pósta. Ennek sok előnye lenne, ami legfőkép az Államvasút ügyeinél jelentkezhetne jótékonyan. (Folytatjuk.) J.0.G.E.L.E.T IHIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIH Tudományos-e a mai jogalkotás? A jogtudomány óriási nemzetközi irodalma már évek óta olyan problémákat vetett fel, amely problémák vitája kialakította a vélemény, és ellenvélemény két pártiát. Már abból a szempontból is, ahol a gyorsan fejlődő és a háborús viszonyok folytán eltolódott társadalmi problémák miatt a törvények hézagairól beszéltek. Hiszen a fejlődő élet gyorsabb volt a jogfejlődésnél, illetve a törvényalkotásnál és ezért sokkal nagyobb szerep jutott az utóbbi két évtizedben a fogalkalmazásnak, mint a jogalkotásnak. A bíró szerepe tolódott előtérbe, a bírói szabadság. A bírónak jutott az a szerep, hogy a viszonyok eltolódása folytán keletkezett hézagokat a jogalkalmazásnál az életviszonyok létektani és társadalomtudományi megfigyelésekkel pótolva, alkalmazza a jogot, természetesen a törvények és a törvényszerű rendeletek tiszteletben tartásával. A jogtudósok többsége már rég amellett foglalt állást, hogy végeredményben a törvényhézagok nem pótolhatók teljes mértékben a jogalkalmazással. Az eddigi jogi tanítás alig vonta meg a kellő párhuzamot a jogalkalmazás és jogalkotás között. Az utóbbi időkig uralkodó jogelmélet majdnem a jogalkalmazás elmélete volt, mely a tételes .jogból indult ki, azt magyarázta, és annak alkalmazásához kívánt útmutatással szolgálni. A jogalkotás munkáját — eltekintve a törvény hiányában, vagy hézagossága esetében a jogalkalmazásban, illetve igazságszolgáltatásban előforduló bírói és közigazgatási jogalkotás szerény eseteitől — ez az elmélet törvényhozási munkának tekintette, amely munka szerinte a törvényhozói testületek 181