Törvényhozók lapja, 1934 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1934 / 1-2. szám - Relatív öncéluság

Relatív öncélúság Irta: RÉVÉSZ PÁL dr. Mi az a nemzeti öncélúság? kérdezte a múltkor a közéleti fér­fiú és mindjárt választ adott rá: frázis. Ez igaz volt az ő szem­ponljából, de nem válik dicsőségére. Frázis minden jelszó, ha nem helyezzük belé a fogalom világosságát, a meggyőződés erejét, a megvalósításra való törekvés lendületét. Akkor frázis Széchenyi jelszava is: »Magyarország nem volt, lianem lesz!«. Sőt igazzá válhatik ennek az Igének a fejtetőre állítása is és Magyarország hamarosan nem lesz, hanem volt, — hacsal- fiai nem akarják, hogy legyen. De Széchenyi Igéje hit, imádság és cél volt, mikor a magyarság felépítette modern államát a 19. század utolsó hál­rom évtizedében. A hiba vájjon hol lehet? Nyilván abban, hogy aki nem érti meg a miniszterelnök Igéjét, azt nemzeti cél nem is vezeti, sőt az felfogni sem birja a nemzeti célt. A »nemzeti ön­célúság* jelszava lehet Ige és 30 évre kiható erő, ma megértjük és akarjuk. E gondolat analizálása rávezet, hogy a nemzeti öncélúság an­nak a szociológiai elméletnek gyermeke, amely a nemzeti társa­dalmat (országot, államot), organizmusnak tekinti. Minden orga­nizmus: élőlény, minden élőlény, öncélú, mert célja saját lénynjek legtökéletesebb kifejlődése. Az államtan nyelvén: a tömörült nemzeli társadalom külpolitikailag szuverén, belpolitikailag kiegyensúlyozott és irányított nemzeti pgység, melyben a tagok, részek, osztályok harmonikusan összemüködnek az optimális erőkifejtés eléréséra Az elv nem uj, de előnyös volna, ha a gyakorlatba mara­déktalanul át lehelne vinni. Ámde rögtön eltűnnek az|ellen.\ i és ellenállások, amint az elv alkalmazásra kerül. Mert az öncélú­ság mérlegelése nehéz és komplikált, a személyi érdek beolyása pedig azonnali és spontán. Az öncélúság vonalában fekszik és hasznos a nemzet egészére, hogy a rabokat kertészettel, meszelőkszitéssel, kosárfonással fog­lalkoztassák, mert ezzel lekötik és felszabadulásuk idejére hasznos mesterségre tanítják őket. De károssá válnék ez a foglalkoztatás, ha annyi kosorat fonatnának, amennyi az egész ország szükséglete és ezzel tönkre tennének száz vagy ezer kosárfonó iparost. A határt a hasznos és káros között megvonni nehéz, szinte lehe­tetlen. A nemzet nem azonos a kormány vezetése alatt működő gépezettel, a nemzeti öncélúság nem azonos a »közcelokkal« >közcélu intézmények* akadályai lehetnek a nemzet szabad erő­kifejtésének. Még az öncélúság helyes felismerése alapján létesí­tett , tehát alapjukban hasznos intézmények is megkövesednek és az intézmény öncélúvá válik, ahelyett, hogy a nemzet céljai érde­kében működnék. Sőt végül már az is, másodrendű fontosságúvá válik, hogy maga az intézmény müködik-e, csak legyen és ma­radjon alkalmazottainak »közhasznu« ellátó szerve. Ez minden téren igy történik,n emcsak a közintézményeknél, nemcsak közpénzzel támogalott üzemeknél, iie a magánvállalatoknál, érdekképviseleti szerveknél, sőt a társadalmi egyesületeknél is. Még a tisztára véleményezésre megszervezett bizottságoknál, ta­nácsoknál is. Éjrelmeszesedési folyamat, amely meggátolja, a sza bad vérkeringést, eltorlaszolja az ereket, gutaütést okozhat és megfelelő gyógyítás nélkül a nemzettest súlyos betegségét, halálát is előidézheti. Kormányrészről elismerték, hogy a közigazgatás racionalizá­lásra szorul. Ez elismerése annak, hogy szerepe nem az, aminek lennie kellene: a nemzeti vérkeringés előmozdítása és .szabályo­zása. A közszájon forgó panaszok ismeretesek: hogy az igaz­ságszolgáltatás lassú, az adókivetés vexatorius; hogy a tanítás formalisztikus, a külképviseleteinknek nincs sikere gazdasági össze­köttetések megteremtésében; hogy a hivatalok nehézkesek, a hon­8 védelem költséges, hogy a közlekedésügy maradi, és a földmii:­velésügy primitív, — ahány államigazgatási ágazat, annyi pa­naszt lehet hallani. De vájjon minisztériumok nélkül jobb volna-e a helyzet. Nem! Azonban a meglevőt racionalizálni kell, hozzá kell alkalmazni a nemzet pénztárcájához, igényeihez, céljaihoz. Gyö­keres reformok múlhatatlanul szükségesek, hogy a konpesztiót el­kerüljük. A közpénzekből tá'nogatott és fenntartott üzemeknél a pa­naszok még nagyobbak. Itt a liberális elv — amely egyébként minden gazdaságilag működő egyén elve is; - hagyjatok engem szabadon dolgozni és ne versenyezzetek velem az én adógarasaim árán — ütközik az államban történeti szükségszerűséggel kiala­kult elvvel. A háború alatt az egész ország célja a hadviselés volt. A modern hadviselés nem állhat meg a fronton, hanem bele kellett vonnia szervezetébe az utánpótlást, a tertmielést, a pol­gári lakosság megszervezését, mint fogyasztóét és termelőét. Eh­hez számtalan intézmény kellett és ezek feloszlatása részben zökke­nők nélkül lehetetlen, részben maga a feloszlatás káros lett volna. Innen a túltengés Az üzemek eredeti nevükön vagy cimükmegvál­toztatása árán megmaradtak, az üzemvezetők egyre hangoztatják az üzem nemzeti szükségességét, hogy ezzel védjék saját 've­sétől mivoltukat. Most — talán korábban jobb lett volna — kerül­rá a sor, hogy osztályozzák az üzemeket a nemzeti öncélúság szempontjából: feltétlenül szükséges, hasznos, nem káros és meg­szüntetendő üzemek szerint. Feltétlennül szükséges intézmény például a posta és az maradna akkor is, ha nem hajtana hasznot. Hásznos üzem a Tápéi Hajójavító, mert Tápén aligha javítana más hajókat és a hajók javítása a nemzet gazdaságának fontos érdeke. Hasznos a a selyemfonó, az állami kotrók, az állami térképezés stb. Nem káros üzem a perzsaszőnyegszövő, a müvégtaggyár és nem káros a sokat támadott kötszergyár sem. Mert gyártmányaik jók, más­nak versenyt alig támasztanak és készítményeikre többé-kevésbé szükség van. Károsakká ezek az üzemek akkor válnak, ha rossz, drága, vagy fölösleges árukat termelnek, ha olyan árukat (ter­melnek, aminőket nélkülük is készítene az ország lakossága ps különösen, ha mesterséges túlerejükkel megfojtják az azonos irányú termelést Ennek módfelett egyszerű a kritériuma és a megoldása: saját lábára állítani az üzemet és belehelyezni a szabad gazdasági éleibe. Ha mint önálló magánvállalatok megállják a helyü­ket, ugy megmaradhatnak. Ilyenek: szénkéneggyár, a bor­kösavgyár, a dohányjövedéki doboz- és a mészhomoktéglagyár, stb. Elesik ezzel az, ellenvetéssel, hogy a szabad ipar az állla­mol drágán szolgálja ki. Ha a.z önállósított dobozgyár olcsóbban biija kiszolgálni a dohányjövedéket, akkor fenállása biztosítva van. Ha nem, akkor vagy az ellenvetés rossz, vaory az üzemvezetés' rossz. De a relatív öncélúság megszűnik. Megszüntetni kell azokat az üzemeket, amelyeknél nyilvánvaló, hogy csak valamely intézmény tagjainak nyújt arra jogosulatlan előnyt, a szabad termelők nagyobb tömegének közvetlen kárára és a nemzet adózó polgárainak megterhelésével. Ilyenek főkép a kisipari üzomek, kivéve az oktató céluakat, amelyek az, iskolákkal hasonló elbánás) érdemelnek. Asztalos, lakatos, festő, szerelő, stb. kisipari műhelyek ugyan mire jók, fia nem arra, hogy verseny nélkül, tehát: drágán és közpénzből, tehát: feleslegesen terme.l­jenek. Vagy pláne, hogy azoknak készitsenek olcsón, akiknek: ahho2 joguk nincs. De ne álljunk meg a közüzemeknél. A relativ öncélúságot, melynek jellemzője az, hogy e gaz­eági vagy társadalmi szempontból hasznos i ntézményt saját alkal­mazottjainak jóléti intézményévé teszi, épugy ha nem erősebben kifejlődve látjuk, bankoknál, kamaráknál, sportklubboknál, temet­kezési egyleteknél, dalárdáknál is. íme a részvénytársaságok te­kintélyes része nem a részvényes, az u. n. kisjészvénnyes érdekéi képviseli, nem is a záloglevélbirtokosét, hanem a főrészvényes,

Next

/
Thumbnails
Contents