Törvényhozók lapja, 1934 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1934 / 1-2. szám - Politika és gazdasági válság

Politika és gazdasási válság Irta: ENGE1 ÁGOSTON dr. R világháborút közvetlenül megelőző idők bel és külpolitikai tevékenysége az ország rendjének fenntartásában és — a mi speciális viszonyaink között — a monarchikus államformából folyó politikai jellegű egyenetlenségek kiküszöbölésében merült ki. Gazdasági kérdésekről azokban az időkben, a szó mai értelmében, a közvélemény részéről kevés szó esett. R nagy tömegek ezek felől tájékozatlanok voltak, épen azért, mert gazdasági létünk biztos bázisokon nyugodott, egy áthághatatlan vámfal biztos menedéke mögé húzódtunk s ez az elzárkózás lehetővé tette, hogy országunk minden lakosa megtalálja munkáját és kenyerét. Sőt, bár agrárjellegénél fogva a lőkeképződési folyamata lassú volt, az ország egyes rétegei vagyonosodásnak indultak. Nem csupán az ingó vagyonok birtokosai szaporodtak, hanem elsősorban az ország gyors iparosodásában résztvevő, közvetlenül vagy;, közvetve érdekelt elemek, ezek gazdagodása hatásaiban elérte a vidéki lakosságot is, mert az egyre emelkedő számú ipari gócpontok az igényeket emelték és az életstandardot magasabbra helyezték. Még élénken emlékezetünkben élnek azok az idők, mikor az amerikai kivándorlási láz az ország legjobb munkáselemeit is magávai ragadta s oly nagyfokú munkáshiányf idézett nálunk elő, hogy sokan kormányzati beavatkozást sürgettek a depopularizáció megakadályozására. R belpolitika akkori feladatairól kevés szót kell ejtenünk. Rz iparosodás megával hozta a munkás és munkaadó-szerveizetek létesülését. s ezeknek egymásközti a közvélemény részvételével folytatott hatalmi harcai foglalták le főként a központi hatalom figyelmét, anélkül azonban, hogy a néha erőteljesebben' kirobbant ellentétek a termelés zavartalan ütemét huzamosan káros módon befolyásolhatták volna. Merőben uj helyzetet teremtett a világháború a maga kolosszális méretű termelési lázában s a háborút követő azok az idők, melyekben ma is élünk. Háládatlan és kilátástalan próbálkozás volna néhány szóban a háború végével lassan, átmenetek során át bekövetkezett krizis okait megjelölni. Ma a következményeivel állunk világosan szemben: látjuk a termeivények óriási tömegeit a fogyasztókra szakadni, de másfelől látnunk kell a fogyasztásra hivatottak óriási tömegeit is, akik munka, vagy elégséges foglalkoztatás nélkül fokozatosan kiesnek a fogyasztásban résztvevők sorából. Mindazok a tömegtermelási eszközök, melyek a háború lázában mindinkább tökéletesedtek, ma is rendelkezésre állnak, sőt kapacitásukban megnövekedtek, mert eleget kellett tenniök az egymással versenyre kelt, de fokozatosan elzárkózó országok speciális szükségleteinek. R mai külpolitikája semmi más, mint közelharc egyes országoK különböző gazdasági követelései között mindennapos küzdelem az import visszaszorítására és az evport fokozására. Ezzel a — ugy mondhatnók, taktikai irányváltozással — nem csupán azt a célt szolgálja, hogy az ország hitelét, fizetőképességét fokozza, hanem, mert eredménytelenség esetén felelős azokért a súlyos belpolitikai következményekért is, amely — sok példáját láttuk a közel múltban — sociális forrongásoknak lett okozója. Kül-, bel- szociális politika egymást kiegészítő, egymásért felelős tényezők lettek, az eszmék pedig, melyeket szolgálnak, többé már nem nélkülözhetik a gazdasági vonatkozásokozásokat, amelyek mai sivár életünk középpontjába kerültek. Sajnos, a mi speciális viszonyaink, melyek a háború előtti időkben különleges közjogi problémák megszületését eredményezték, ma abban mutatkoznak; hogy a1 világkrizis esetleges enyhülését nem fogja szükségszerűen követni a mi országunk gazdasági helyzetének javulása is. És e helyen azüi a célt tűztük magunk elé, hogy rámutassunk azokra az okokra, melyek a mi sajátos kérdéseinket a világproblémáktól oly élesen elhatárolják s bel, vaalmint külpolitikánknak különös feladatává teszik, hogy ezekre a megfelelői ,speciális megoldásokat megtaláljuk. Mindenekelőtt legyünk azzal tisztában, hogy 3 országunk nem képes a nagyobbigényü intellektueleknek azt a tömegét eltartani, amely ma a sorvadó, egyre gyengébb ellentállást tanúsítani képes termelő osztályra nehezedik. Itt nem csupán az állami és községi gépezetben foglalkoztatott tisztviselő-alkalmazotti réteg1 tulméretezettségére gondolunk, hanem a termelő és fogyasztó közé szükségszerűen vagy kényszerből beékelődött valamennyi szervezetre, melynek utolsó láncszeme az az ügyvéd, kereskedő, vagy orvos, akj a termelő lakosságból él, aki a maga eltartottságának terhét a termelőre kény telen áthárítani. Rz állam es a közületek, üzemek és közvetve-fenntartotí intézmények cca 1300 millió pengővel terhelik ezt a réteget, de ehez ínég hozzá kell adnunk mindazokat a költségeket, melyeket a közvetve eltartottak százezrei okoznak. Ne áltassuk tehát azzal magunkat, hogy a külföla egyes államaiban bizonyos jelekből vélt enyhülés rövidesen nálunk is szükségszerűen éreztetni fogja a hatását. Mert ha vannak is egyes jelek, melyek a feszültség csökkenését nálunk is bizonyítani látszanak, tagadhatatlan tény, hogy az ország vagyona és, főként jövedelme minden évben szinte lineárisan csökkenőben van. Ha felsorakoztatnánk azokat az intézkedéseket, melyek a közelmúltban ennek a folyamatnak részlege? feltartóztatására, a kormányzat részéről történtek, (elsősorban a gazdavédelmi intézkedések sorozatára gondolunk), kénytelenek volnánk megállapítani, hogy hogy irt nem — hatásait tekintve — közérdekű államj beavatkozásról van szó, hanem egyes partikuláris érdekeket jól-rosszul szolgáló ténykedésekről, melyek terhei azonban az egész magyar közgazdaságot érik, anélkül, hogy ezekből országos viszonylatban bármi javulást lehetne várnunk.