Törvényhozók lapja, 1934 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1934 / 15-16. szám - A Nemzeti Bank és az export-import

KÖZIGAZGATÁS iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii IIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIHIIIIIIIIII iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii IIIIIIIIIIIIIIII iimiiiiiiiiiiiiii iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii A közigazgatás dicsérete Abból az alkalomból, hogy többször hangzott el a sajtóban az itthoni békés atmoszférának a dicsérete, szinte a nyugalom szigetének nevezték el Magyarországot egyesek, igen érdekes megvilágításba helyezte egyik politikusunk ennek a nyugalmi helyzetnek az alapvető rugóit. Nincsenek csodák ebben a tekintetben, tisztán kivehetők a jelenségek kórokozói külföldön, amikor nyugtalanságról, polgárharcokról van szó és ép így tisztán megtalálható idehaza is ennek a nyugalomnak, békés atmoszférának is a legfőbb bástyái. Az ezzel kapcsolatos nyilatkozata az illető politikusnak így hangzott: „Többször halljuk az áradozást arról, hogy nálunk a forrongó szomszédállamokhoz viszonyítva, milyen békés rend uralkodik s hogy ennek köszönhetjük az idegenforgalom emelkedését, nálunk milyen kiegyensúlyozott a politikai élet és így tovább. Még csak azt sem kcil gondolni, hogy ez azért volna, mert nekünk sokkal jobb a helyzetünk gazdaságlag. Nem, ez nem játszik itt szerepet. Lehet, hogy aránylag kevesebb a munkanélkülieink száma azokénál, ahol ilyen forró légkör uralkodik. Nem hallottuk azonban egy olyan faktornak a dicséretét, amelyiknek mégis a legtöbb köze van egy ország nyugalmi helyzetének a fenntartásában és ez: a közigazgatás. Erről nem hallottunk. Hát igenis, ki kell mondanunk, hogy az a nagyon sokszor szidott és kifogásolt közigazgatás végül az alapja ennek az atmoszférának. Helyesebben mondva: a közigazgatás abszolút megbízhatósága, minden kétségen felül álló hűsége a kormányon lévőkkel szemben. Mert csak hasonlítsuk össze a külföldi eseményeket ebből a szempontból, mit látunk? Azt, hogy magas állásban lévő közigazgatási közfunkcionáriusok előbb titkosan, aztán nyiltan állanak a felforgatók mellé, legfőbb támaszuk a terrorcselekmények elkövetésénél, azok palástolásánál. Mit látunk ennek ellenében nálunk? Azt, hogy a legmagasabb közigazgatási funkcionáriustól a legkisebb falusi kisbíróig mindegyik töretlen hűséggel áli a kormányzat mellett, állja esküjét, adott szavát, azonfelül mélyen átérzi hivatásának, foglalkozásának súlyát, fontosságát. A felsőbbség utasításait vakon követi, politikai szempontból nem bírálja, csak egy lebeg a szeme előtt: a haza érdeke. Nálunk nincs példa arra, hogy az állam és megyei közigazgatás valamelyik tagja a kormány intenciói ellen dolgozó politikai pártot aktivan támogasson. Ez a közhivatalnoki megbízhatóság az alfája annak, amit úgy szoktak kifejezni, hogy „a kormány a hatalom teljes birtokában van". Mert ott, ahol nem csak elszigetelten fordulnak elő — nálunk még halvány nyomokban sem található meg ez a jelenség az utolsó tizennégy évben — olyan esetek, hogy a közhivatalnok felettesei ellen fordul titokban és előbb mintegy szabotálja, aztán el is árulja a rendelkezéseket politikai felforgatásra törekvő elvbarátainak, ott nehezen irtható ki ez a mentalitás és nagyon gyenge lábon áll az egész közigazgatás rendszere. Most rá kell mutatni, ha már mentalitásról beszélünk, egy olyan körülményre, amelyről valamikor, a régi jó békeoeli obstrukciós világban sokat vetettek a kormányzatok szemére. S ez a gentry osztály elhelyezkedése a közigazgatási pályán. Szerették ezt állandóan bizonyos szélsőséges baloldali politikai demagógok úgy beállítani, hogy a tönkrement köznemesség eltartatja magát az állammal és azért megy erre a pályára. Ferde volt ez a beállítás, de viszont erezték mar akkor, hogy ennél a pontnál olyan falanxszal állanak szemben, mar mint mentalitás szempontjából, amit sohsem fognak tudni áttörni. Fájt nekik ennek a rétegnek erős soviniszta felfogása és főleg az a töretlen ragaszkodás felleobvalóihoz, amit sokszázados családi tradíció vitt át az utódokba. Nem szólva arról, hogy ennek a lenézett kis köznemes családok kezében volt már 1848 előtt is a közigazgatás. Családi tradíció nevelte ezeket fel a haza, a király és a vallás védelmére. 5' ez a réteg ezt a mentalitást meghonosította az egész közigazgatásban, ezt szívták magukba azok a hivatalnokok is, akik nem gentry származásúak. így aztán érthető, hogy a forradalom és az utána fellépő vörös rém nem talált nálunk a közigazgatásban talajra, istápoló titkos elvbarátokra. A szemrehányás tehát ma is fennállhat a szélsőbaloldalrói ilyen szempontból, vagyis nem talál megértő lelkekre, mert a bocskoros nemesek utódai egy külön magyar osztályt honosítottak meg: „a törhetetlen magyar érzésű közigazgatási tisztviselők osztályát. Azt az osztályt, amelyik ha felesküszik Mária országának a zászlajára, a magyar Szent Koronára, akkor ahhoz hű is marad utolsó csepp véréig, őket nem csábíthatja el semmiféle más zászló és igéret. Az eskü és az adott szó szentsége. Ez hiányzik ott, azokban az országokban, ahol a közigazgatás egyes emberei a hatalommal szembe fordulnak. Mondhatnak tehát akármit, szidhatják a közigazgatást, ez is divat, hogy lassú, bürokratikus és így tovább, ae ennél az egy pontnál, ami az olyan hatalommal szemben fennáll náia, amely hatalom a haza, a Szent Korona jelében és szellemében uralkodik felette, törhetetlen hűséggel áll: itt le a kalappal a magyar közigazgatás minden tagja előtt." Ehhez a fejtegetéshez nincs semmi hozzáfűzni valónk. Ennek lényegét az ország mai helyzete, levegője, teljes mértékben igazolja. Örömmel regisztráljuk ezt, a magyar közigazgatás dicséretét. TÖRVÉNYHOZÓK LAPJA III. évf. 15—16. sz. 1934. augusztus 15. Szerkesztésért és kiadásért felel: CSÁK ISTVÁN. Bethlen-nyomda rt. Budapest, VIII., Nap-u. 13. ez. Felelős vezető: LOMBÁR LÁSZLÓ. 143