Törvényhozók lapja, 1934 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1934 / 13-14. szám - A szociális gazdasági rend. 2. [r.]

ölelés elérésére irányuló törekvés, a gépiesités következtében a mezőgazdasági termelés hihetetlen mértékben megnövekedett, a többtermelés valósággá vált s ezzel egyidejűleg a termelési költségek nagy mértékben csökkentek. Minthogy pedig a mezőgazdaság nem volt átitatva a kapitalista velleitással, a megolcsóbbodott termelés következtében z árak is rohamosan estek 9 nagymérvű olcsóbbodás állott be a nemzetközi piacokon. Már most arra gondolni, hogy ezt a termelési fejlődést, ezt a nagy haladást meg nem történtnek tekintsük, arról szó sem lehet. Űgy szintén naiv a 'kartelkörökből sugalt az a gondolat, mely azt mondja, hogy vissza kell drágítani a mezőgazdasági cikkek árát e akkor a gazdasági egyensúly ismét helyre fog állni s a gazda ember ismét fogyasztója lesz a kartelek gyártotta iparcikkeknek. Itt az egyetlen helyes elgondolás csak az lehet, hogy a technika vívmányait elfogadjuk, velük élünk, de a megolcsobbódott mezőgazdasági cickkek segítségével olcsóbb feltételek mellett termelt iparcikkeknek is olcsóknak kell lenniök. Ha az iparcikkek nemi olcsóbbodnak meg, ebbe a párbajba az ipar fog belepusztulni, mert minden egyes ember a rendelkezésre álló pénzforrásokból elsősorban a gyomor szükségleteit fogja kielégíteni. Fogadjuk el ezt atételt, hogy a mezőgazdasági cikkek olcsósága az egészséges állapot s az ipari cikkek drága volta a beteg állapot; ezen tehát nem úgy kell segíteni, hogy azi egészságes mezőgazdaságot beteggé tesszük, hanem a beteg ipart kell kigyógyítani. Néhány sorban térjünk ki a munkásság helyzetére a szociális állam keretén belül. Amint láthattuk, a kapitalista gazdasági rend mellett a munkásság a legnagyobb erőfeszítés mellett sem tudott felemelkedni a középosztály sorsára jutni. A munkásvezérek a szakszervezetekben jelentkező erő segítségével időről-időre ugyan kivívtak jelentéktelenebb béremeléseket, a bérek azonban a periodikusan jelentkező gazdasági válságok ideje alatt ismét viszszaestek a régi színvonalra. Egyébként is a magas munkabérek teóriája csődöt mondott, a helyes célkitűzés a magas életstandard biztosítása. A magas munkabérek kiküzdé6ével egy-két jólmenő üzem keretén belül néhány ezer munkásnak kiváltságosabb helyzetet tudunk biztosítani, azonban ugyanekkor ezek a kereslet és kínálat törvénye alapján megdrágítják az életet az önhibájukon kívül rosszul kereső munkások és a munkanélküliek részére. Sem a magas munkabérek, sem a munkástársadalomnak karitatív úton való felemelése, nem vezetnek a célhoz. A helyes út a létfenntartási költségeknek a lehető legalacsonyabbra való leszorítása, hogy ezzel egyrészt mindenki részére lehetővé tegyük a legmagasabb fokú szükséglet kielégítést, másrészt, hogy ezzel mindenki részére munkaalkalmat biztosíthassunk. Az általunk nagy vonalakban ismertetett fogyasztási politika többet ér a kapitalista gazdasági rendben elért legmesszebbmenő szociálpolitikánál. Az intézménycsen űzött szociálpolitika nemcsak drága, nemcsak veszélyezteti a termelés rentabilitását, hanem hatásfokban is sokkal kisebb eredményeket képes felmutatni. Igazi az, hogy az elesettség esetén segélyt nyújt, de nem tudja a prevenciót szolgálni abban a mértékben, mint a testi és szellem; szükségletek kielégítését nagyfokon előmozdító fogyasztsi politika. A tüdőbeteg szanatóriumok nagy számáról mindhat le az a társadalom, mely gyermekeinek bőségéé táplálékot tud nyújtani, amely olcsó kenyeret, tejet, vajat, húst és gyümölcsöt tud rakni az emberek asztalára. A szolidaritás eszméje a kapitalista gazdasági renden belül űzött szociálpolitikai gondoskodás mellett szűkös koriáitok közt mozog. Mert korlátolt az a szolidaritás, mely a megbetegedett ember részére táppénzt fizet, mely a munkanélküliek részére könyöradományokat juttat. A szolidaritás eszméjének legteljesebb kibontakozását akkor érjük el, ha azt hirdetjük, hogy a társadalom közös munkája, kooperálása révén elért technikai haladás, fejlődés eredményeinek részesévé kell tenni minden embertársunkat és pedig olyképen, hogy a találmányok, felfedezések, egyszerűsítések, termelést előmozdító racionalizálás, standardizálás előnyeit azonnal ki kell terjeszteni szükségleteink kielégítésére szolgáló cikkeknek olcsó áron való rendelkezésre bocsájtása révén. Ne csak az elesett emberrel szemben gyakoroljuk a társadalmi szolidaritást, hanem az élet küzdelmeiben velünk együtt vállvetve dolgozó embertársainkkal is s akkor nem fognak elmaradni azok a várakozások, melyeket a szolidaritás gondolatának nemes úttörői ehhez fűztek. Végül itt van még egy elsőrangú megoldásra várö probléma: a szellemi munkanélküliek problémája. Ezt a problémát a kapitalista gazdasági rend egyáltalában nem tudja megoldani. Nap-nap mellett több és több diplomás ember vár bebocsájtást az élet kapujén, napról-napra több képzett, hosszú és fárasztó tanulmányokkal rendelkező fiatalember hagyja el az iskola padjait. Elérik a harmincadik életévüket, anélkül, hogy állásuk lenne, anélkül, hogy szellemi tőkéjüket valaki is igénybe vette volna. Hány család vagyont költ gyermekeire, csakhogy kiképeztethesse őket, csakhogy kultúrát nyújthasson nekik. S erre a nagy problémára a kapitalista gazdasági rendben az a válasz: hogy be kell hozni az ügyvédi, az orvosi, a mérnöki numerus klauzust, el kell távolítani az egyetemek környékéről azokat, akik szomjúhozzák a tudományt, a műveltséget, akik bele akarnak tekinteni azi élet könyvébe. Ma, amikor filléres könyvek, az ingyen képtárak, az olcsó rádió, lépésről-lépésre hirdetik a műveltség fenségét, a tudás hatalmát, a szellemi élvezetek nemességét, ebben a korszakban visszalökni az ifjúságot a tudás kapujából, korlátozni a felvehető hallgatók számát s kimondani azt, hogy a többieknek egyptomi sötétségben kell maradniok, határozottan embertelen rendelkezés. Az egyenlőség korszaka fele való közeledést jelenti az, ha minél több és több lesz a diplomás ember. Sőt megkockáztathatjuk azt a kijelentést is, hogy a világforgalomnak további rohamos fejlődése mellett ebbe a világforgalomba belekapcsolódni, csak mttvelt nemzetek lesznek képesek s ezek fogják a vezető szerepet játszani. Ily perspektívák láttára a tanulni akaró ifjóságnak az iskola padjaiból való kizárása teljesen érthetetlen. Addig tehát, míg a kapitalista gazdasági rend a szellemi munkanélküliek kérdését nem tudja megoldani, kenyeret nem tud a kezükbe adni, sőt a kartelárak védelmével s fogyasztási adóival mind jobban megnehezíti részükre a megélhetést, a szociális gazdasági rend mindenen előtt hatványozottan megkönnyíti részükre a megélhetést 6 a termelés kibővítése előfeltételeinek a megteremtésével megnyitja részükre a vállalatok, üzemek kapuit. TÖRVÉNYHOZÓK LAPJA III. évf. 13—14. sz. 1934. július hó 15. Szerkesztésért és kiadásért felel: CSÁK ISTVÁN. Bethlen-nyomda rt. Budapest, VIII., Nap-u. 13. sz. Felelős vezető: LOMBÁR LÁSZLÓ. 128