Törvényhozók lapja, 1934 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1934 / 13-14. szám - A közlekedésügy reformja - Fővárosi Közmunkák Tanácsa és a Margitsziget

helyesnek vélnék azt, ha erre a célra egy külön Szanálási Tanácsot hívnának életre, amelybe fel kellene kérni vezető pénzintézeteink reprezentánsait, akik sok hasznos útmutatással tudnának szolgálni ebben a fontos kérdésben. Ezen a címen belevonhatók lennének kívülálló szakemberek, valamint a P. K. delegáltjának a belevonása is. Utóvégre ilyen nagy összegű államsegély folyósítása megkívánja a legkörültekintőbb eljárást. A KÖZLEKEDÉSÜGY REFORMJA. Hónapokkal ezelőtt történtek már személyi változások egyrészt a kereskedelmi minisztériumban, másrészt magában az államvasutak vezetőségében, amelyek mind azt célozták, hogy mérföldes léptekkel fog előrehaladni az egész közlekedésügy átformálása, reorganizációja, modernizálása. Eddig azonban kevés eredményről számolhatunk be. Jólehet, ez az egész kérdés óriási komplexumot ölel fel, meglehetősen nagy idő is szükséges ennek a komplexumnak a megmozdításához, vagyis az olyan irányban való hatékony beleavatkozáshoz, ami valamikép mutatná már a gyümölcsét is. Nemcsak a türelmetlenség beszél belőlünk, hanem a csendes távoli figyelőnek a rezignációja is. Márpedig abból az okból, hogy a legfontosabb részénél ebben a kérdésben, az Államvasutaknál, nem látjuk a nyomát sem annak, amire legsürgősebb és a legnagyobb szükség lett volna: a bürokrácia lehetöségszerinti lefaragása. Ebben a tekintetben nyomát sem találjuk az útban levő reformoknak. Még ma is hosszú hónapokat vesz igénybe egy-egy ügynek az elintézése és szinte humorosan hat, ha egy beadványra válaszolva így kezdődik ma a válasz: „Mult évi augusztus hó 12-én kelt beadványára .. . stb." Hát nem lehet ezen segíteni az államvasutak autó- és repülőgépkorszak-elötti terjengős, patriarkális, nehézkes, pipázó bürokratizmusán? Dehogy nem lehet. Csak ehhez elsősorban is szükség lett volna gyakorlati közlekedésügyi szakembereknek a belevonására, akik szerephez juthatnának olyan fontos kérdésben, mint pl. a vasutak átlagos gyorsaságának az emelése stb. Ez csak kiragadott példa, de igen nagy fontossággal és főleg gazdasági előnyökkel járna a megvalósítása. S hol van még az a sok tengernyi megoldásra váró probléma, ami mind-mind csak előmozdítaná vasutaink ügyét, csökkentené azokat a horribilis terheket, amelyek ma ólomsúllyal nehezednek az állami költségvetésre és ezzel az egész ország gazdasági életére? Hol marad a tarifareform? Mert mi a helyzet jelenleg? Ami volt 50 évvel ezelőtt. Az egész államvasúti szervezet hosszú évek óta ugyanaz maradt, az adminisztrációs munkát nem racionalizálták, a beosztások, ügyosztályok maradtak a régiek, megmaradt az u. n. osztályközi tanácskozás, ami egymagában alkalmas az ügyeknek végtelen elhúzására és akkor végül ott van a teljes függőség a minisztériumtól, amidőn semmiféle kérdésben, vagy ügyben önálló intézkedés felterjesztés nélkül nem történhetik. Amikor telefonon is el lehetne sok olyan ügyet intézni, ami ma is megfutja a bürokrácia 75 íróasztalos, sokmázsás papirsúlyú útját, többhónapos időtartammal. Ez nem a mai élet gyors, lüktető tempójú, hanem a romantikus delizsánsz koráé. Az igazgatásba kell belevinni a mai élet tempóját, csak sajnos, úgy látjuk, ez nem oldható meg azzal az iskolával, amelyben azok nevelkedtek, akik ma vezetőszerepet visznek. Mint egyetlen járható út lenne — és ez a mai világban szinte furcsának hangzik — az államvasutak részére egy külön autonómiának a megteremtése, az igazgatásnak a mai modern követelmények szerint legjobban megfelelő kommercializálásával. Bármilyen formában, de sokban függetleníteni az ügykezelést a minisztériumtól, másként el sem képzelhető életképes reform az államvasutaknál. Bele kellene vonni az igazgatás munkájába az érdektestületek delegáltjait — ipar, kereskedelem, mezőgazdaság — akik igen hasznos munkát végezhetnének a vasút jövedelmezővé tételénél, továbbá gyorsabban tudná követni a vasút az esetről-esetre felmerülő igények hasznos kielégítését. Tehát gyakorlati emberek bevonásáról van szó, akiket nem köt a bürokrácia, akiknek látókörük nem kezdődik az „ügyosztály" ajtajánál és végződik az értekezleti asztal elnöki székénél . .. * FŐVÁROSI KÖZMUNKÁK TANÁCSA ÉS A MARGITSZIGET. Abból az alkalomból, hogy a Szent Margit-sziget gyógyfürdő rt. nem rég publikálta mérlegét, nem lesz érdektelen néhány szóval rámutatni egy-két különös körülményre. Nem áll teljesen tisztán előttünk a Fővárosi Közmunkák Tanácsának és a Szent Margit-sziget Gyógyfürdő rt.-nak valódi viszonya egymáshoz, csak annyit tudunk, hogy ennek a részvénytársaságnak a főrészvényese a Közmunkatanács, továbbá, hogy a Margit-sziget a Közmunkatanács tulajdonába ment át évekkel ezelőtt. Budapest büszkesége, egyik legszebb pontja, világattrakcióra hivatott objektuma a történelmi nevezetességű nyulak szigete. Ugy látszik az utóbbi évek protekcionizmusa meghonosítja a szigeten a „közgazdasági nyulak" farmját, azokét a nyulakét, amelyeket aztán felfalásra odadobnak a hozzánemértés óriáskígyóinak, épülésére azoknak, akik kívülről nézik a kígyók étvágyát. Tekintettel arra, hogy közpénzekről van szó, a Közmunkák Tanácsánál és vállalatainál, valószínűleg az Állami Felügyelő Hatóság, Sztamoray János elnök úr, ide is el fog látogatni. A felügyelő hatóság csodálkozni fog azon, hogy például a most közzétett mérleg 124