Törvényhozók lapja, 1934 (3. évfolyam, 1-24. szám)
1934 / 1-2. szám - A magyar külpolitika uj utjai. Eckhardt Tibor országgyülési képviselő előadása a Cobden Szövetségben
tadhat a népszövetségi gondolat mellett. Ez az uj ut a hatalmi egyensúlyi rendszer felé való visszatérés útja. A magyar politika idáig nagyon helyesen nem kötötte le magát semerre sem! s a nemzeti együttmjükiödés jegyében dolgozott. Hozzásimult a népszövetségi politikához. A módosulást az osztrák helyzet változása idézte elő. A francia politika uj tervei már nem a népszövetség keretében, hanem a dunavölgyi keretben akarták a problémát megoldani. Ilyen Tardieu elgondolása, a stresai konferencia. Mussolini ajánlatai preferenciális szerződésekre. Ezek már regionális megállapodások lettek volna; a népszövetség belátta, hogy alkalmatlan e problémák megoldására s maga ajánlotta az ilyenfajta regionális megoldási lehetőségeket. Eden, angol külügyi államtitkár egy kijelentésére, aki szerint az európai probléma ma nem egyéb, mint Németország viszonyának szabályozása összes szomszédaihoz. Németországban egy társadalmi forradalom zajlott le, amely talán méjgj a francia forradalomnál is mélyebb. Forradalom ez, ne tévesszen meg senkit az alkotmányos forma. Mint minden forradalom, ha kívülről nyomást gyakorolnak rá, kifelé lesz agreszsziv, de ha sikerült ezt a külső nyomást elvezetni, a német forradalom a belső szociális munka felé fordulna és idővel békéssé, sőt pacifistává higgadna, lény, hogy befelé a rendszer stabilizálódott. Németország egységesebb, mint ahogy azt valaha is Bismark el tudta volna képzelni. A legutóbbi népszavazás is megmutatta, hogy olyan egységes, mint soha a történelem folyamán. Németország előre elhatározott szándékkal vált ki a népszövetségből és ezidőszerint nagyobb súlyt helyez az egyenjogúságra, mint az összes territoriális kérdéseire. Még a danzigi korridor követelését is feladta, sőt szomszédainak tízéves békét ajánlott fel. Franciaországnak egyetlen gondja ezidőszerint a biztonság. Célkitűzéseiben a legbékésebb állam, mindent elért, amit akart, minden tekintetben kiegyensúlyozott, harmonikus életet élhet. Mégis ez a pacifista politika militarista eszközöket vesz igénybe, mert Németországgal szemben való biztonságát csak katonai szövetségben és Németország lefegyverezésében véli megtalálni. Franciaország a német túlerővel szemben egyrészt a brit birodalom szövetségét, másrészt a kisantant és Lengyelország szövetségét keresi. Ez utóbbi már Magyarországot is nagyon közelről érinti. A kisantant 1921-ben nem német, hanem magyar és osztrákellenes éllel alakult és — mint ilyen — Franciaország szempontjából használható volt. Az utóbbi időben a helyzet változott és a kisantaht-konstrukció elvesztette célját. Csehszlovákiának életkérdés a német—osztrák egyesülés megakadályozása, Jugoszlávia viszont nem is nagyon titkolja, hogy örülne az Anschlussnak, hiszen a német birodalom még területet is ajánlott fel Jugoszláviának Ausztria testéből. Égy német -osztrák Anschluss esetén Románia résziéről sem várható aktiv ellenállás. Franciaország szempontjából tehát az egész kisántánt értéke devalválódott. Ezzel szemben előtérbe lép a német expanzió által legjobban fenyegetett Ausztriának; Csehszlovákiának és Magyarországnak harmonikus együttműködése, mely Jmindhármójukat életképessé teheti. Ha Anglia hajlandó volna Franciaországnak biztonságát garantálni egy angol—francia szövetség keretében, akkor Franciaország sokkal előzékenyebb lehetne Németországgal szemben. Ez lord Rothermere álláspontja is, aki ugyanakkor hangoztatja az angol— francia szövetséget, amikor Németország felé is barátságos hangokat hallat. A brit birodalom tisztában van azzal, hogy nem lehetne semleges egy esetleges európai háború esetén és ezért az utóbbi tiz évbert az angol politika állandóan egyensúlyozott a német— francia érdekek között, még pedig ugy, hogy hagyományos szokásához hiven, mindig a második legerősebb hatalmat támogatta. Ma már a megszülető német erőt veszélyesebbnek tartja Anglia, mint Franciaország meglevő katonai erejét. Ezért várható éppen az európai béke érdekében egy angol—francia közeledés, esetleg szövetségi politika is. Itt kapcsolódhatunk be azután mi ebbe a problémába. Mert Angliának joga is van kivánni Franciaországtól a biztonság ellenében a háborúra vezető okok eliminálását. Anglia semmiesetre sem fogja ezt a dunavölgyi békét garantálni, hanem az itt élő népek becsületes kompromisszumát fogja kivánni. Ez az uj ut és lehetőség. Olaszország még Gleichschaltung formájában söra fogja tűrni a német—osztrák csatlakozást, de az olasz politika ugyanakkor nem, szakit a német birodalommal. Az egész európai helyzet sarkpontja^ ma Ausztria, amelyet az kerget a német birodalom karjaiba, hogy önérzetét sérti a nemzetközi koldus szerepe, a melyre a st-germaini béke kényszeritette. Ha feloldanák a kisantant fojtogató gyűrűjét, akkor szó lehetne egy olyan középeurópai megoldásról, amelybe Ausztria is szívesen beleilleszkedhetik. A magyar kérdés rendezése jelképezi az osztrák kérdés rendezésének útját is. Ma már francia politikusok is belátják ezt. Pezet ajánlotta legutóbb, hogy szabaditság meg magukat a kisantant államai fölösleges nemzetségeiktől és Flandin is, Prágából hazatérve, azt a nézetét fejtette ki, hogy rendezze Csehszlovákia déli határait. Nálunk az utóbbi időben bizonyos pesszimizmus nyilvánult meg abban a tekintetben, hogy a revíziót békés eszközökkel el lehet-e érni, de ő éppen azj élőbb kifejtettek alapján meg van győződve arról, hogy a revízió lesz a most következő idők vezető európai gondolata. Nekünk továbbra is Wilson elvei alapján kell 3