Törvényhozók lapja, 1933 (2. évfolyam, 2-10. szám)

1933 / 9-10. szám - A magántisztviselői jog és a vállalatok

A magántisztviselői jog és a vállalatok. Irta: Dr. FEHÉR ANDOR A termelő gépeknek a létrehozása sokkal egyszerűbben megoldható lévén, mint az adminisztáciős gépeké, az ember és a gép küzdelme sokkal később következik be a tisztviselői osztályban, mint a munkásosztályban. A különbség azonban csak időbeli, merc amig a munkásosztály a XX század elején már rég vívta harcait a munkaadókkal, addig a magántiszt, viselők küzdelmei csak a XX. század utolsó évtizedeiben lesznek életre^halálra szólók. De ha később kezdődött is csak a harc, nehézségben és a cél messzeségében felülmúlja amazt. A kevésszámú és így könnyen egyesülhető munkaadókkal szemben nagyon hamar állt szembe teljes harci fegyverzettel a munkásság, amely igen gyorsan rájött arra, hogy a racionalizáló nagyipar megszüntette a lehetőséget munkásból munkaadóvá lenni s csak munkatársai azok, akikre támaszkodhat. A nagyiparban a munkás elvesztette a szem elől a termelésnek a végcélját és rászorítva saját, leggyakrabban egész mechanikus munkájára, lélekben tökéletesen eltávolodott a vállalkozótól és a vállalkozástól is. így a testi munkások, de egész máskép áll a dolog a szel. lemi munkásokkal. Ezek közelebb lévén az éltető forráshoz, a vállalkozás szellemi elgondolásaihoz, gondolatban nagyrészt egybeforrva a vállalat küzdelmeivel, a kereskedelmi élet lökéseit és hullámait egész közelről szemlélve, nem tudnak úgy elszakadni és oly élesen szembeállni a munkaadó réteggel, mint a munkások. De nem is tehetnék ezt azért sem, mert nagyon sokszor tanácsadóként, munkatársként állnak ott a nagy töke mellett. De talán legerősebb akadálya a szembeállásnak, tömörülésüknek a keresztülvihetetlensége. Hosszú esztendők óta áll fenn a magántisztviselők szövetsége, amely minden erőfeszítése ellenére nem tudta még csak azt sem elér. ni, hogy 20 százalékát a dolgozó magántisztviselőknek tagjá l megnyerje. Még kevésbé azt, hogy azok egységes fellépésükkel akár politikai irányban, akár pedig a munkaadókkal szem. ben erőt mutassanak. Ennek oka megint a magántisztviselői rétegződésben és ezen a kis osztályon belül a természetes emberi indulatok kifejezödésekép a kasztok keletkezésében van. A nagy tőke által tisztviselötársai fölé emelt irodafőnök, már inkább a munkaadókhoz húz, egy kissé magát is azokhoz tar. tozónaűi érezvén, mint kollégáihoz, akik között a különböző munkakör és fizetés amúgy is elég éles határvonalakat szabott. Tovább vizsgálódván, azt is meg kell állapítanunk, hogy ép a magántisztviselői osztály az nálunk, amely a legkülönfé. lébb társadalmi osztályokból válogatódik ki és ezáltal szinte lehetetlenné teszi azt, hogy a hivatalos érdeklődési kapcsolatokon kívül más társadalmi érintkezés, bensőségesebb viszony fennállhasson. A magántisztviselői társadalom ugyanis épúgy adódik a lateiner, a nagybirtokos, a köztisztviselő, a kisgazda, mint a feltörekvő munkáscsaládokból, akik hazulról más és más meggyőződést hoznak magukkal s kilépve az iroda kapu. ján, ismét felveszik az otthoni gondolatokat és odatartozást Épp ez egész különböző társadalmi osztályokból való ki' kerülésnek természetes eredménye az is, hogy még politikailag is teljesen szétforgácsolódik a magántisztviselői társadalom ereje, mert míg a munkások kivétel nélkül a szocialisták táborába tömörülnek, addig a magántisztviselőket a radikális pártoktól a konzervatívokig mindenütt ott láthatjuk, egyik, vagy másik pártot talán erősítve, magukat azonban, mint po. litikai erőt, teljesen súlytalanná téve. Ezt az erőtlenséget a szociális irányba haladó törvényhozás fel kellett, hogy ismerje s az utolsó évtizedekben a magántisztviselői törvényjavaslatoknak egész sora látott napvilágot, jól, rosszul, de mindenképen védő célzattal igyekezvén a magántisztviselői problémák megoldására törvényi szabályozást találni. Ezek a tervezetek gyakorlatilag épúgy mint a munkajogban, túlhaladták a magánjognak azon stricte elvi elgondolását, amely kölcsönös megegyezéssel a kínálat és kereslet alakulása alapján határozódik meg, mert hiszen épp a kereslet és kínálat eltolódása, teljesen illuzórikussá tette azt c Irladulési alaptételt, hogy munkaadó és munkavállaló egyen, lő erejű ellenfelek. Az utolsó évtizedben, majd minden államban, speciális szabályozás formájában jelenik meg a magántisztviselői törvény, biztosítva a nagyrészt már a bírói gyakorlatban lefektetett jogait a magántisztviselőknek. Nálunk a szociális fejlődés különböző etap-jai a magántisztviselői jog két nagy jogforrásában, az ipartörvényben és az 1910—1920.-as M. E. rendeletben vannak lefektetve. Ha az előzőt, a külföldi újabb jogalkotásoknak megfelelő rendeleti szabályozásunkkal öszehasonlítjuk, válik nyilvánvalóvá, minő óriási utat tett meg szociális irányban a jogalkotás és minő eredményeket ért el. A felmondás formaiságának kikötése, idejének kiterjesztöleg való megszabása, a végkielégítés intézményének bevezetése, mind óriási vívmányai a jogfejlődésnek s az egyre-másra megjelenő törvényjavaslatok ugyanebben az irányban haladva, messze előre megmutatták az új szabályozási lehetőségeket, a felmondási idővel való visszaélés meggátlására, a nyugdíjjogosultság kijátszásának megelőzésére stb., mind jobban és jobban körülbástyázva és megerősítve a jogszabályadta jogait a magántisztviselőknek. így történt ez egészen az utolsó esztendőkig, amikor is a jogfejlődés iránya megtorpant és bár még csak tapogatódzó, de határozottan ellenkező irányú jelenségeket észlelhettünk. Bizonyos, hogy a gazdasági viszonyok állandóan lefelé való tendálása nemcsak a munkavállalókat, de a munkaadókat is nehéz helyzetbe hozta. A fogyasztás kényszerű csökken, tése az alkalmazott részéről, a vállalkozást is, amely a fogyasztás bizonyos mérvére rendezkedett be, alapjaiban ingatta meg s ma talán a munkaadó épp annyira segélyre szorul, mint maga a munkavállaló. Ezzel a ténnyel magyarázható az, hogy a mindeddig állán, dóan szociális irányba haladó jogszabályalkotás, habár még csak javaslati formákban, de foglalkozik azzal a gondolattal, hogy a munkavállaló rovására, bizonyos esetekben a vállalkozáson segítsen. így merült fel pl. egész komoly formában a „felmondás leszállított felmondási idővel" ideája. A végső anyagi szükségbe jutott vállalatokon akar segíteni ez a terv, mintegy levévén vállukról az elbocsátandó alkalmazottaknak járó felmondási illetmény teher egy részét. Az elgondolás szerint, ha a szerződéses, vagy rendes felmondási időnek a megtartása a munkaadónak anyagi romlását vonná maga után, a munkaadó mind a meghatározót1", mind a határozatlan időre szóló szolgálati viszonyt a reánézve kötelező felmondási idő felének a megtartásával megszüntethetné. Ez röviden annyit jelent, hogy a megakadni készülő vállalat elsősorban saját alkalmazottaival kötne 50 százalékos kényszeregyességet, még mielőtt ezt más vállalatokkal hivatalosan is megtenné. De nem haladhatunk el szó nélkül azon törvényjavaslatok mellett sem, amelyet Németországban, a magántisztviselők felmondási, végkielégítési és egyéb igényeinek eltörlését célozzák, mert ha lényegében egy alakuló és lázas állapot tünetei is azok, alapjaiban ugyanazok az elgondolások mutathatók ki, mint az általam előbb ismertetett javaslatban. Ha figyelmesebben megnézzük az eseményeket és az ezekhez szorosan kapcsolódó jogi állásfoglalásokat, rá kell jönnünk arra, hogy ez a megtorpanás, a szociális irányba haladó jogfejlődésnek ez a pálfordulása csak időleges lehet. Az inflációs gazdasági fellendülések eredményeként a vállalatok nagyobbrészt túlméretezödtek s a hullámhegyről a hullámvölgybe való zuhanás a vállalatokat/kényszerű leépítésre szorította. A normális időkre alkalmazott jogszabály tisztviselői védelme erősen sújtotta a vállalatokat, s ezzel magyarázható éppen a másik oldalról erőteljesen megindult küzdelem, amely azonban időszerűségénél fogva ideig-óráig tartó eredményeket elérhet ugyan, de a természetes jogfejlődés útjába nem állhat. Minden jogfejlődésben vannak változások, akciók és reakciók, de a fejlődés, az egységes és egyirányú. így van ez a magántisztviselői jogban is, amely oly államokban, ahol a gazdasági zökkenők kevésbbé érezhetők, ma is nyugodtan közeledik szociális céljai felé, kikristályosítva a munkavállalók jogait. TOK VEIN HOZOK LAPJAIT, évfolyam. 1933 szept.—okt. 9—10. szám. Szerkesztésért és kiadásért felel: CSÁK ISTVÁN CüJJNlltSJM KIAXfOVALJJAJLAX BT. BUDAPEST, 1A. KÖZTELEK-UTCA 1. SZÁRI. 120 LELT 1°°*