Törvényhozók lapja, 1933 (2. évfolyam, 2-10. szám)

1933 / 9-10. szám - A gazdaadósságok rendezésének kérdéséhez

adós a megmaradó olcsó árujával sokszor olyan versenyt támaszt a hitelező egyéb, még jó adósainak, hogy azon tönkremennek. A földteherrendezés a föld érté két óriási mértéklen emelné ezzel a III. és IV. osztály? n'delezö kötvényértékesítési lehetőségének biztos alapot' nyújtanak. Itt a hitelező teljes mai napi értékét biztosan megkapja követelésének és fennmarad számára annak lehetősége is, hogy a viszonyok javulása esetén újabb részleteket kapjon, sőt ha vár, a kisorsolás útján egész 100 százalékát követelésének visszaszerzi. Míg a kereskedelmi kényszeregyesség befejezésével az adós visszanyeri rendelkezési jogát az ingó vagyontárgy felett és már számtalan esetben előfordult, hogy mire az első részletet kel]ett volna neki törlesztenie, akkorára ezen ingóságokat mind értékesítette és a hitelezők 100%-ig elvesztették a pénzüket. A kereskedelmi kényszeregyesség nem jelenti azt, hogy az adós fizetőképessége és üzlete az egyesség után felvirágzik, a mezőgazdasági kényszeregyesség azonban határozottan azt jelentené, hogy az adós nemcsak a végpusztulástól lenne megmentve, hanem üzemének jó eredménnyel való folytatásához, a szükséges feltételeket visszaszerezné, miáltal fizetési képessége határozottan biztosítva volna. Igaz, hogy a mezőgazdaság a kényszeregyesség után már a kataszteri tiszta jövedelem 50-szeresén túl hitelt nem szerezhetne, de ez csak igen üdvös lenne az ő érdekében, mert megszűnne a könnyelmű adósságcsinálás lehetősége, a gazda óvatosabb lenne a beruházásoknál s miután ráeszmél arra, hogy most már a maga erejére van utalva, igyekezne magának forgótőkét gyűjteni és ezzel megteremtőjévé válna a teljesen hiányzó nemzeti pénztőkének, eltekintve attól, hogy mint készpénzvásárló úgy az ipar, mint a kereskedelem részére óriási előnyöket jelent. A pénzintézetek szempontjából, sem vethet senki komoly ellenérvet a javaslattal szemben, mert tagadhatatlan, hogy a kataszteri tiszta jövedelem 50-szeresén, felüli kö •átélések behajthatatlanok, sőt sok esetben az azon he 'üliek is. Viszont az is közismert, hogy ma az I. és JTosztályúnak minősített terhek téliesen immobilak, tehá.t a pénzintézetek megmentésének és a bennük elhelyezett kis betevők pénzének védelmére okvetlenül szükséges az itt ajánlott állami zsíró. Általános, nemzeti pénzügyi szempontból jelentené e javaslat keresztülvitele a nehezen összegyűjtött hazai pénztőke elveszettnek hitt részének megmentését, mert ha a III. és IV. osztályba sorozott adósságok kötvényesítődnek, akkor egy tollvonással, legalább 400,000.000 pengő pénztőke lenne megmentve. Az az áldozat tehát, amit az államnak ennek érdekében viselni kellene, elenyésző csekély, amikor arról van szó, hogy a kormány a válság enyhítéséhez és vele együtt a termelés megindításához szükséges (ez úton idegen segítség nélkül) 400,000.000 P belföldi követelést tudna feltámasztani ma, amikor e célra sem belföldön, sem külföldön újabb pénz nem áll rendelkezésre. A mezőgazdasági teherrendezéssel kapcsolatosan javasolt elterhelési korlátozás hatalmas politikai és nemzetfenntartó előnyeiről azt hiszem felesleges beszélnem. A gazdaadósságoknak az itt javasolt kényszeregyesség szerinti teherrendezése az egyedüli mód ahhoz, hogy az „adós fizess" elvének sérthetetlensége biztosíttassél:. Magyar nemzeti szempontból pedig a jelentősége abban nyilvánul meg, hogy segítségével elkerülhető volna, az örvény szélén álló gazdatársadalom pusztulása, mert így biztosan visszanyerné életfenntartásának lehetőségeit és miután a jövőben nem egykönnyen lehetne kimozdítani birtokából, anhoz hűséggel ragaszkodna, és földje szeretetén keresztül, annak védelme létérdekévé válna és a magyar földműves osztálynak módja volna anyagi erőt is gyűjteni ahhoz, hogy a Nagymagyarország visszaszerzéséhez szükséges áldozatokat el tudjuk viselni. • •I^IMIMMmmmmu IMWIIIIIH HMBI nwi ÍMW—IMMIIIM—MMIIMII ni iiwir ir<Mi«iMn iiHii i IÍIMMI 11 im n TIIIIIIIHIII IIIIIIIIMII H A gazdaadósságok rendezésének kérdéséhez. Irta: nagykálnai LEVAT1CH LÁSZLÓ Örvendetes, hogy egyre szaporodik azoknak száma, akik kívánatosnak és sürgősen megvalósítandónak tartják az agráradósságok átértékelését, vagy másképen devalorizációját a termésy- és állatárak, szóval az agrárindex, vagy esetleg egy kiválasztott termény, például a búza időközi áresésének megfelelően. A Pesti Hirlap szemptember 3-i számában Tóth Lajos debreceni egyetemi tanár és felsőházi tag száll síkra az agráradósságok devalorizációja ellen s megállapíthatjuk, hogy a közvélemény is mindjobban az agráradósságok problémájának ilyen módon eszközlendő liquidálása mellett foglal állást. Az adósok szemszögéből nézve a probléma megoldása másképen nem is képzelhető, korántsem ilyen egyszerű azonban a dolog a hitelező pénzintézetek s a hitelező láncolat utolsó szemét képező takarék- és folyószámlabetétesek szempontjából. A valorizációnak elve, amely szerint senki sem követelhet több vásárló erőt adósától vissza, mint amennyit neki annak idején kölcsönadott, mást jelent az adósnál és mást jelent a hitelezőnél. Az adós mezőgazda számára ugyanis gyakorlatilag teljesen közömbös például az a körülmény, hogy a kimért hús ára alacsonyabb, vagy magasabb, mint az általa felvett kölcsön idején volt s ő reá nézve csak az bír fontossággal, hogy a termés és állatárak a kölcsön felvétele időpontjában s ma, illetve a kölcsön visszafizetésekor hogyan állottak, illetve állanak. A végső fokon a kölcsönt nyújtó betétest viszont egyáltalán nem érdekli például az. hogy a tej ára a termelőnél 12 fillér, sőt az ipari tej ára csak 9 fillér, mert ő a tejért többet fizet mint azelőtt. A dolog lényege tehát az, hogy az agráradósok szempontjából az agrárcikkek termelői ára, az úgynevezett agrárindex, az utolsó hitelező szempontjából pedig csakis a létfenntartási költségeit jelentő létfenntartási index alakulása a fontos. Az adósságok átértékelésének legnagyobb akadálya az, — ha a méltányosság és igazságosság szempontjait adóssal s hitelezővel szemben egyaránt szem előtt akarjuk tartani, — hogy az agrárindex és a létfenntartási index az utolsó években nem estek egyformán. Tudjuk, hogy a tej termelői ára, az élőállat ára, a búza és rozs ára stb. sokkal nagyobb mértékben estek, mint a tej fogyasztói ára, a kimért hús ára, a liszt és kenyér ára stb., sőt például a tej fogyasztói ára még emelkedett is némileg. Ha tehát az agráradósságokat olymódon értékeljük át, hogy a keletkezésükkor érvényben volt búzaárat, vagy agrárindexet és a mostani, illetve a rendezés időpontjában mutatkozó búzaárat, vagy agrárindexet vesszük figyelembe, úgy a betéteseken komoly sérelem esik, mert nyilvánvaló, hogy a több mint két milliárdot meghaladó agráradósságnak az agrárindex figyelembevételével való kényszerkonverziója az agráradósságok terhét és ezzel a pénzintézeteknek kinnlevőségét is, amely a takarékbetétek fedezetének jelentékeny hányadát teszik ki, kb. Vá-ra, vagyis 700 millió pengőre csökkentené. A legtöbb adósság 115