Törvényhozók lapja, 1933 (2. évfolyam, 2-10. szám)

1933 / 9-10. szám - A mai közéleti irányok és a parlamentárizmus

képviselőházbari közvetlen befolyásából kizárt érdekcsoportoknak. Ezért csúszott ki a parlament plénumának kezéből a pénzügyi és gazdasági szabályozás és az érdemi jogalkotást a kormányok vették át, a könynyebben kezelhető, különböző parlamenti bizottságok életrehivásával. Ez a parlamentárizmus a mai formájában a reáháruló feladatoknak megfelelni nem tud. A nemzeti erőket összesíteni csak nagy általánosságban alkalmas és a nemzet szellemi, erkölcsi, gazdasági elitjét nem integrálja. Természetes, hogy felhangzott a kritika és a gáncsosodás, irányok alakultak, melyek mind sűrűbben ismétlik, hogy a parlamentárizmus lejárta magát, a múlté és delendum est. Csakhogy az a kérdés, hogy vájjon, amit a parlamentek helyébe tesznek, tartósan be fog-e és miként fog beválni? Mert igaz, hogy Mussolini fascismusa Itáliában csodát művelt és Hitler a német nemzet gondolkozását átformálta, de a faschzmus ma még elválaszthatatlan a Mussolini charismatikus zseniális egyéniségétől, míg a hitlerizmus a német nép élniakarásának forradalmi reakciója, a fojtogató francia politika, az utolsó évtized sokszor züllesztő iránynélkülisége és mindenekfelett az általános elszegényedés ellen. A veszélyek szülik és indokolják a diktatúrákat. De a diktatúra csak akkor igazolja magát, ha a bajból a nemzetét kivezeti és az élet rendes medrét biztosítani, a jövőt intézményesen szilárd alapra fektetni tudja. Nagy válságos időkben a parlamentek nem állják meg a helyüket. De ez nem csak mára igaz, hanem így volt a múltban is. Háború alatt az országgyűléseket mindég elnapolták és ne felejtsük el, hogy egész Európa az áltató békeszólamok és a népszövetség dacára a legkíméletlenebb fegyverekkel vívott pusztító gazdasági háborúban van. Az abnormális idők abnormális rendszabályokat kívánhatnak, de alaposan meg keli fontolni és nagyon mérlegelni kell, hogy vájjon helyes-e a mai viszonyokból kiindulni olyan újításokra, melyek állandóságra volnának hivatva. Mert esetleg olyan értékek pusztulhatnak el, amelyek az élet rendes során erőt jelentettek és csak a megzavart világba nem illenek bele. Bad cases make bad laws. Kirívó különleges esetek rossz törvényeket nemzenek. A mai élet pedig kirívóan felfordult világ. A francia forradalom eszmeáradata mindenütt és mindenben a szabadságot domborította ki. A rég" rend nyomasztó volt. A régi társadalom, a céhek, a colbertismus kötött rendszere, amelyek régebben azért váltak be, mert a kötött rendben biztosították a fejlődést, illetve az élet nyugalmát, tarthatatlanokká váltak. Az egyén ura akart lenni saját magának és szabad mozgás emberi szabadságjogokat követelt. A közgazdaságban uralkodóvá vált, hogy laisser aller, laisser passer. Az állam szerepét ugyancsak az egyén szabad érvényesülése, a liberalizmus végett, lehetőleg korlátozták. Csakhogy ez az individualizmus a szabadságot megadta, de viszont a rendet biztosítani nem tudta és a gyengéknek az élethez való jogát megóvni. A szabad verseny az ipart és kereskedelmet naggyá tette, de viszont ugyancsak kitermelte a maga antitoxinját, a szociális kérdést, amelyet megoldani nem tud. A szabadság elvben mindenki számára megvolt, de éhen lehetett mellette halni. A liberális szabadság nem adta meg az egyesnek a biztonság érzetét és ezért a tömegeket kollektív tömörülésre kényszerítette. Ez a kollektivizmus térhódításának egyik oka. Mivel pedig biztonság érzetet nem adott, az emberiség visszafordult a biztonságot adó rendszerek felé és a szabadság eszméjében részben megcsalódva az államtól és társadalmi szervezkedéstől várja a kényszerítő, rendcsináló hatalmi intézkedéseket. A jövőnek ez a fejlődési iránya még tovább fog folytatódni. A munkaszervezés, a tulajdon és birtokhasználat korlátozásai^ a termelés kontingentálása, a közigazgatásnak belenyúlása a magánjogokba, mind az idők jele. A közigazgatás ma mindent csinál: szülészotthont tart fenn és temet, iskolát, munkaalkalmat teremt, baleset és betegség ellen biztosít, kenyeret süt, mészárszéket tart fenn, szalámit és műtrágyát gyárt, ásványvizet árul, ruhát szab, vetőmagot nemesít, sőt az eugenetika érdekében talán az emberi nem szaporodását is jogszabállyal és véghatározatokkal fcjja rendezni. Benne vagyunk a teljes etatizmusban, mert ostromlott vár minden ország, körülzárva a gazdasági háború drótkerítésével. De, hogy ez így van, azért ez mégsem természetes. Az ellenség pergőtüzének kitett katona örült a lövészárkának és rókalyukának, mert bennük biztosabban érezte magát. Nem kívánkozott az egyéni szabadságjogok után, de az életeszméje mégsem volt senkinek sem a caverna. Ha ideig óráig, vagy esztendőkig a rend és biztonság utáni közös vágyódás a szerény kisemberek igényét az individuális szabadság után el is felejti, ez csak a válság nyomásáig tart. Ha valamikor az élet majd visszatér a rendes kerékvágásába, a mai eszmeáramlatok átütő erejükből veszteni fognak. A szélkergette sötét viharfelhők a napot elfedik, de azért a nap süt. A legtöbbször kalózlobogó alatt dugárut szállító áldemokrácia megbukott. Ezt a parlamentarizmusról le kell hántani, a visszéléseit ki kell irtani. De választani kell aközött, hogy — főképen Magyarországon — átmentjük-e a múltban tűzpróbát letett igaz értékeket, vagy recipiáljuk a külföldről az alsó tábla érdekképviseleti rendszerét és ezzel leszámolunk a klasszikus parlamentárizmus individuális alapgondolatával. Mert a kettő egymást kizárja. Az érdekképviselet kollektív eszme, de egyben az általános nemzeti helyett a részleges önös érdek hivatalos szószólója. Az érdekképviselőnek a részvételre az ad jogcímet, hogy egy bizonyos érdekcsoporthoz tartozik. A népképviselő,, ha hivatását valóban átérzi, még a kerületét sem helyezheti a közérdek elé. Ha az érdekképviselet az alsó házban ülést kap, el kell törülni az inkompabilitásnak még a fogalmát is, mert nem férnek össze. Az érdekképviseletnél az alsó ház a kollektív jegecek egymást aprító, őrölő malmaivá válnék. Osztá'yok, foglalkozási ágak, kereseti csoportok, élethivatások csapatokra tagolt küzdőterévé, de nem lenne többé parlament és kérdés, alkalmas volna-e törvény alkotásra. Megállhat ilyen alkotmányrendszer is. De csak akkor, ha a kormánynak vele szemben döntő befolyá98