Telekkönyv, 1917 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1917 / 11-12. szám - Telekkönyvi vizsga és önkéntességi jog
veiísége között nincs olyan égbekiáltó különbség, hogy emezeke| mellőzni kellene. Ilyen gondolatoktól áthatva, azzal az indítvánnyal fordultunk az Állami Tisztviselők Országos Egyesületéhez, hogy a legalább hat osztályt végzett, szakvizsgát tett állami tisztviselők érdekében eszközölje ki a jegyzőknek már megadott jogot. Indítványunkra ez a válasz érkezett: Hozzánk intézeti becses soraira van szerencsénk az alábbiakat közölni. Javaslata tekintetében kikértük az illetékes fórum véleményét, honnét az alábbi tájékoztatást kaptuk. A javaslatban foglalt az a kérelem, hogy az egy évi önkéntesi kai paszomány viselése a csak 6 közép-, vagy polgári iskolai osztályt végzett és valamely (telekkönyvi, bírósági kezelői, vagy pénzügyi kezelői sttü szakvizsgál tett állami tisztviselőknek is engedélyeztessék, az eddigi elvi megállapodások és gyakorlat figyelembe vételével sikerre alig számíthat. ' Az egyévi önkéntesi kedvezményre és ebből folyólag az egyévi önkéntesi karpa.szomány viselésére való igényjogosultság megállapíthatása ugyanis a véderő törvény 21. §-ábán vagy a középiskola 8 osztályának, illetőleg valamely a középiskolákkal egyenjogúsított más tanintézet teljes elvégzéséhez (l. és 2. pont) vagy pedig kivételesen ahhoz van kötve, hogy az illető egyén ,,a tudomány, irodalom, technika, művészet, vagy iparművészet terén különösen kiváló eredményt" ért légyen el (3. pont). Valamely fent emlílelt szakvizsgának 6 középiskolai előképzettséggel való letétele által nyert képzettség azonban a középiskola 8 osztályának elvégzése által szerzett tudományos képzettséggel az egyévi önkéntesi kedvezmény szempontjából egyenlő értékűnek nem tekinthető, illetőleg az említett véderőlörvényi követélménynek nem felel meg, másrészt pedig a bizonyos állami vagy más tisztviselői,, hivatalnoki állásban való sikeres működés. -— bármely tiszteletreméltó polgári állást is töltsenek be az illetők, — a legméltányosabh törvénymagyarázat mellett sem minősíthető a véderőtörvény 21. §. 3. pontja szerinti különös tekintetbe veendő és kiváló ritka szellemi tehetséget feltételező működésnek. Más az eset a javaslatban említett, a régi alapon 6 középiskolai végzettség után községi jegyzői oklevelet nyert jegyzőknél, mert éppen a fentiekből folyólag ezeknek a jegyzőknek az egyévi önkéntesi karpaszomány viselésére való igényjogosultság nem is a jegyzői tisztség sikeres betöltésé alapján, hanem annak az alapján állapíttatott meg kivételesen, hogy ezek a régi alapon képesített jegyzők nem egy szorosan vett szakvizsga, vagyis a közigazgatásnak csak egy ágára szorítkozó vizsgát, hanem jóformán az összes közigazgatási ágakat felöle'ő oly vizsgál tartoznak letenni, amely hasonló vizsga letehetéséhez ma már a közigazgatási tan folyam sikeres látogatása kívántatik meg; erre a tanfolyamra viszont ma már csak a középiskola 8 osztályát sikerrel végzett egyéne!; bocsáttatnak. Ezek után a kérelem beadását mellőznünk kellett. E leirat nem meggyőző. A tudomány és irodalom terén kivívni! eredményt mi nem is akarjuk ide keverni. Ámbár tudunk