Telekkönyv, 1915 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1915 / 9. szám - Kézjegy és hitelesítés

106 fölvételénél a személyazonosságról meggyőződhetik és ezért erkölcsileg is, anyagilag is felelős lehet; ha nagy bizalmat igénylő postatakarékpénztárt kezelhet, ha szóba jöhet a postahivatalok váltóóvása: akkor a postai hitelesítés ellen sem telhet senki kifogást. A levélhordók kitűnő azonossági tanúk. A városokban annyi — mindjárt el is nevezem: — íráshitelesítő legyen, hogy a közönség beléjük botolhasson. Budapesten a munkásszervezeti tisztviselők ismerik a munkásokat, de a kir. közjegyző nem ismeri azokat. A IV. kerületi kereskedő ismeri a kerületebeli kereskedőket, stb. A közjegyző jóformán csak a kaszinójabéli embereket ismeri. A vidéki közjegyző nem ismeri a sok falu sok tízezer emberét, már pedig a hitelesítésnél az ismeretség a legfontosabb tényező. Minden ismeretségi körnek kell a városban íráshitelesítőt adni és minden falunak meg kell adni a maga íráshitelesítőjét. így majd nem burjánoznak ezerszámra, hogy csak egy példát említsek, az olyan perek, amelyekben vitatják, hogy a félreeső falvaknak igen sokszor becsapott földmívese az ügynöknek aláírta-e a megrendelő-levelet vagy sem? Véleményem szerint az íráshitelesítők megszaporított száma kevesbbítené a pöröket, a jogbiztonságot szinte kiszámíthatlan mértékben megszilárdítaná, a telekkönyvi bejegyzéseknek pedig csak az adná meg az igazi közhitelességet, amely fölött nem lebegne annyira a törlési pör réme. Az íráshitelesítők nagy száma mellett meg lehetne és föltétlenül meg kellene kívánni nemcsak a kézjegy, hanem legalább is minden telekkönyvi okirat névaláírásának hitelesítését. így aztán nem állana fönn a nagyközönség előtt mindig érthetetlen maradó az a különbség, hogy azonegy okirat a telekkönyvi bírónál teljes bizonyíték, de a másik szobában ülő perbírónál nem teljes bizonyíték. Akkor a közönségnek nem kellene fejét törni azon, hogy a telekkönyvi bejegyzés mi az ördögöt nem konstituál avagy mit nem deklarál, avagy mit is konstituál, mit deklarál. Mindenféle jogot alapító, jogmegszüntető és üzleti megrendelést tartalmazó fontosabb okiratnak itt is, ott is, amott is olyannak kellene lenni, hogy a velük járó igazság egyformán fényeskedjen a lese gyszerűbb ember előtt is. Ne kelljen hozzá zseniális jogász okfejtése, hogy megállapíthassuk, vájjon az okirat mikor mit bizonyíthat. A magyar ember szeret abban a hitben élni, hogy az írás igazság. Ezt az igazságot biztosítsuk a mindenhol könynyen hozzáférhető, igen olcsó hitelesítéssel, amely nagyrészt