Telekkönyv, 1912 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1912 / 10. szám

290 ügy folyama alatt vagy befejezése után kérheti, hogy fölmerült diját és kiadását saját felével szemben a bí­róság állapítsa meg. A kérelmet a költségjegyzék be­mutatásával annál a bíróságnál kell előadni, amely az ügyben elsőfokban eljárt vagy eljár ; végrehajtási ügy­ben a kérelmet annái a bíróságnál kell előterjeszteni, amely a végrehajtás elrendelésének kérdésében első­fokban határozott. A bíróság a kérelem felől szóbeli tárgyalás nélkül (Pp. 254. §) határozhat. A fél szintén kérheti az előbbi bekezdésben meg­jelölt bíróságnál, hogy az ügyvéd fölmerült diját vala­mint kiadását megállapítsa. Ha a fél az ügyvéd költség­jegyzékét nem csatolja, a bíróság a kérelem következ­tében az ügyvédnek a költségjegyzék bemutatására megfelelő határidőt tüz (Pp. 450. §). Ha az ügyvéd a költségjegyzéket a határidő alatt be nem mutatja, a biróság a megállapításban csak az előtte lefolyt eljá­rásból ismert valamint a fél által előterjesztett adatokra szorítkozik. Ha a fél vagy az ügyvéd a költségjegyzé­ket bemutatja, az előbbi bekezdés alkalmazandó. A fél akkor is személyesen járhat el vagy a Pp. 95. § ának 1 — 4 pontjaiban meghatározott meghatalma­zott által képviseltetheti magát, ha az ügyben az ügy­védi képviselet kötelező volna A megállapításban a fél külön utasításának hiányá­ban is figyelembe kell venni, hogy az ügyvéd cselek­ménye vagy eljárása a fél érdekében indokolt volt-e és hogy azt a reüdes ügyvéd gondosságával teljesíteni kellette; ezenfelül a dij megállapításában figyelembe kell venni az ügy tárgyának értékét vagy egyéb jelen­tőségét, továbbá az ügy helyes ellátására és az ahhoz szükséges előtanulmányokra és eljárásokra megkivánt időt és szellemi munkát is. Ha a fél a költségjegyzék valamely tételének alap­jául szolgáló cselekmény vagy egyéb tény megtörtén­tét kétségbevonja, a biróság, amennyiben megtörténtü­ket az előtte lefolyt eljárásból nem állapithatja meg, az illető tétel dijának és kiadásának megállapítását mellőzi. A megállapítás tárgyában hozott végzés ellen a köz vet len felsőbírósághoz egyfokú felfolyamodásnak van helye.

Next

/
Thumbnails
Contents