Telekkönyv, 1912 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1912 / 10. szám

281 a) a jogügyletben résztvevő személyek, nemkülönben azon fekvőségek és jogok, melyekre nézve a bekeblezés szándékol­tatik, oly határozottan kijelölendők, hogy azoknak azonossága iránt kétség ne forogjon fenn; b) a bekeblezés alapjául szolgáló jogügylet benne előadandó; c) végre a jogügyletről készitett okiratban a bekeblezés megengedésének, (clausula intabulandi) kell foglaltatnia. A be­keblezési engedelem egy külön okiratban vagy a telekkönyvi kérvényben is adathatik; csakhogy a külön okirat vagy a kér­vény a bekeblezésre megkívántató kellékekkel ellátandó s mind­két esetben a jogügyletről készitett okirat fölmutatandó; d) a nyilvánkönyvi jog föltétlen kitörlésére a jogosított­nak abbeli nyilatkozata, hogy ő a kitörlésbe beleegyezik, ele­gendő a nélkül, hogy a jogcim megemlitése vagy a kitörlendő jog begyzése alapjául szolgált okmány felmutatása szükséges lenne; a törlési nyilatkozat a kérvénybe is befoglalható. 82. §. A külső alak tekintetében az okiratnak, hogy az bekeblezés alapjául szolgálhasson: a) az ügylet keltét, azaz megköttetése helyének, napjának, hónapjának és évének előadását kell tartalmaznia, és b) a kibocsátó sajátkezű aláirásával ellátva s ennek vagy hitelesitve, vagy hozzá két oly férfi-tanu aláírásának mellékelve kell lennie, kiknek tanuskodásképessége ellen semmi törvényes aggály nem létezik; c) ha a kibocsátó irni nem tud, vagy testi fogyatkozások miatt irni nem képes, ugy szokott kézjegyét kell reátennie s ennek vagy hitelesitve, vagy hozzá két tanú aláírásának kell mellékelve lennie, kik közül az egyik a kibocsátó nevét irja alá; d) ha az okirat Horvát-Szlavonországban, vagy a magyar­osztrák birodalomnak a magyar koronához nem tartozó orszá­gaiban bocsáttatott ki, a kibocsátó aláírásának bíróilag vagy valamely erre jogosított közjegyző által hitelesitve kell lennie; e) a külföldön kelt okiratoknak a magyar-osztrák követ­ség vagy ügyelői hatóság által is hitelesitve kell lenniök, amennyiben bizonyos álladalmak tekintetében törvényes kivé­telek nem léteznek. 83. §. Ha bizonyos okiratok jogérvényességére a tartalom vagy alak tekintetében még más kellékek is vannak kiszabva, ugy azoknak ezen kellékekkel is ellátva kell lenniök, hogy a bekeblezés alapjául szolgálhassanak. 121. §. A telekkönyvi kérvények Írásban nyújtandók be. Mindenik telekkönyvi kérvényen a tlkvi hatóság, melynél az benyújtandó, nemkülönben a kérelmezőnek s azon szemé­lyeknek, kik az elintézésről értesitendők, vezeték- és kereszt­neve, polgári állása és lakhelye előadandó. Ha a kérelmező valamely érdeklettnek lakhelyét ki nem tudhatja, köteles azt világosan megjegyezni; ha azt tudva el­hallgatta, ugy az azáltal okozott költségeknek s a netaláni

Next

/
Thumbnails
Contents