Telekkönyv, 1911 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1911 / 6. szám - A telekkönyvi rendtartás 155. és az O. P. T. K. 469. §-airól. Felelet Hamar Gyula szakolczai járásbirónak, ilyen czimü czikkére

99 alap követelés a foglaláskor már ki volt fizetve, az alzálogjog érvénytelen és törlendő, még az esetben is, ha a szerző egyébként jóhiszemű volt és pedig érvénytelen az alzálogjog a publica fides hiánya következtében, mert ha ezen végrehajtató csakugyan már akkor tudott adósának bekebelezett követeléséről, amidőn neki hitelt nyújtott, módjában lett volna adósával aképen egyezkedni, hogy az engedjen neki bekebelezett követelésére alzálogjogot, ha ezt nem tette, bizonyára személyi megbízhatósága miatt hitelezett neki, vagyis személyi és nem reálhitelt nyújtott neki, ha tehát ebben csalódott, tulajdonítsa ezt saját magának, mert ha ezen bekebelezett követelés a foglaláskor már ki volt fizetve, hiába foglalja azt le végrehajtásilag, ezen foglalás a publica fides hiánya következtében hatálytalanítható, lévén a publica fides a telekkönyvön alapuló reálhitelnek, nem pedig az egyéni megbízhatóságon alapuló személyi hitelnek a lelke és éltető eleme. így értelmezik ezen szerencsétlen paragrafust az ős hazájában, Ausztriában is, ahol a joggyakorlat már régen teljesen megállapodott abban, hogy ezen szakasz a végrehajtás utján szerzett al/.álogjogokra nem vonatkozik, ilyen értelemben határozott az osztrák legfőbb törvényszék 1881 július ^6.-án 82ü0. számú elvi határozatával, amelyben kimondja, • hogy végrehajtás utján megszűnt követelésekre jogot szerezni nem lehet az esetben sem, ha ez a követelés még zálogjogilag a nyilvánkönyvekben be is van kebelezve, miután az ilyen szerző nem hivatkozhatik a publica fidesre. Az ezen szakaszra vonatkozó osztrák joggyakorlat bőségesen közölve van dr. Anton Riedl: das alig. Bürg. Gesetzbuch. erláutert durch die Spruchpraxis czimü müvének I. kötetében, ahol erre az egy szakaszra vonatkozólag 109 döntvény van leközölve, melyekből világosan igazolható, hogy az osztrák joggyakorlat sohasem ingadozott abban, hogy ezen szakasz a végrehajtás utján szerzett alzálogjogokra nem vonatkozik, de igazolható igenis ezekből az is, hogy az öreg Kövi bácsi jóslata, ki a mult század 20-as éveiben a honi és általános magányos jogelvekre oktatta a sárospataki ifjúságot és akiről irva vagyon, hogy széles jó kedvében, előadásaiban gyakran kirándult a szomszédos országok jogvidékére is, — ennek a Kövi bácsinak a jóslata, mondom, beteljesedett. 0 ugyanis a 469. §-nak azon rendelkezéséről, hogy a bekebelezett zálogjogra még a követelés kifizetése után is jogokat lehet szerezni mindaddig, míg az adóslevél a nyilvánkönyvből ki nem töröltetik : már akkor hirdette, hogy ez nemcsak jogelvnek, de még gondolatnak is szerencsétlen, mert egyenesen csalafintaságra késztet és már akkor jósolta, hogy annak a szakasznak az alkotását az osztrák sógor még szánni-bánni fogja, miután ezáltal a publica fides oktalan kiterjesztése kedvéért egyenesen az osztó igazságot engedi gorombán arczulütni és ha most 90 év múlva átolvassuk az osztrák juciikaturát, csakugyan látjuk, hogy a Kövi bácsi jóslata valóra vált, mert nemcsak hogy ezen szakaszt kiterjeszteni nem engedik (amire nálunk nagy a hajlam, hogy t. i. ezen szakasz kiterjesztés utján a végrehajtásilag szerzett alzálogjogokra