Telekkönyv, 1908 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1908 / 1. szám
szüntetése s helyette telekkonyvvezetői állások rendszeresítése, a folyó évi költségvetésben meg van valósítva és pedig mint a törvényjavaslat indokolásában olvasható: „az érdekeltek által többször előterjesztett óhajnak megfelelőleg." Azaz a mi kérvényeinkre, a mi emlékiratainkra. A telekkönyvvezetőknek a X. és IX. fizetési osztályba egyenlő arányban leendő beosztása az 1909. évi költségvetésben végre lesz hajtva. Programmimk legfontosabb részével a qualificatio emelésével igazságügyminiszter ur őnagyméltósága foglalkozik s igy csak rövid idő kérdése ennek a megvalósítása is. Kedves Kartársak, álljunk itt meg egy szóra. Ugy lapunk szeretett szerkesztője és tulajdonosa, mint mi is több levelet kaptunk, melyekben igen erősen megtámadnak bennünket, hogy mi programmunk ezen részével sok vizsgázott ur elől elakarjuk vonni a telekkönyvvezetővé való kinevezésének lehetőségét. Hát kedves kartársak ez nem áll. Nagyon jól tudjátok, hogy törvényt visszaható erővel felruházni nem szoktak, nagyon jól tudjátok, hogy valakinek már megszerzett jogait elkobozni nem lehet. De ha mégis ugy lenne, mi lennénk az elsők, akik a törvényjavaslat kiigazítása végett megmozdulnánk. Mi zászlónkra irtuk ezt a kérdést is s azt hittük, hogy leendő kartársainknak általános helyeslésével fog találkozni, mert ha óhajunk megvalósul, ez nagyon íogja emelni a telekkönnyvvezetők társadalmi tekintélyét s lehetővé teszi, hogy megnyíljanak előttük a magasabb fizetési osztályok is. Programmnnk többi része igen szépen körvonalazva van szeretett elnökünk székfoglaló beszédében, amit — gyorsírói jegyzetek hiján — fájdalom, csak rövid kivonatban van módunkban közölni. Olvassátok el ezt a beszédet és véssétek emlékezetetekbe. Tudjátok meg, hogy igen előkelő helyen is erkölcsi kötelességnek tartják a csatlakozást. Értsétek meg belőle, hogy a mostani socialis viszonyok mellett akár szellemi, akár anyagi téren csak egyesülés utján lehet sikereket elérni. Lássátok be, hogy ha már az állami tisztviselők legelőkelőbb testülete, a birói kar is kimodta az egyesülés szükségességét, nekünk is egyesülnünk kell. Bízunk benne, hogy ez az utolsó szavunk nem fog a pusztába kiáltó szava lenni, nem fog süket fülekre találni. És ha mégis a pusztába kiáltó szava lenne, ha mégis süket