Telekkönyv, 1907 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1907 / 3. szám - A méterrendszer és a telekkönyv

50 jegyzésekre és a földadó-alap tekintetében a régi területmértéket fönntartotta, aminél fogva ingatlanokra vonatkozó jogügyleteknél és mindennemű magánjogi okiratoknál, valamint a telekkönyvekben is a régi rendszert használják. A törvényekben igen gyakran találko­znak azzal a sajátságos és közerkölcsi szempontból nem éppen épü­letes jelenséggel, hogy az általános szabály alól kivételeket tesz­nek ott, ahol állami érdekekről van szó : mindazáltal jelen esetben nem lehet a törvényhozásnak ebből a szempontból szemrehányást tenni, mert a mértékrendszer megbolygatása a telekkönyvekben nemcsak rengeteg költséget okozott volna, hanem a vagyoni jog­biztosságot is hosszú időkre megingatta volna. Ha, azonban a tör­vénynek e kihatásaiban bár káros és félszeg, de kényszerűnek el­ismert intézkedését nem is kifogásolhatjuk, annál több és jogos ki­fogás alá eshetik a telekkönyvekben divó az a szokás, hogy ott a területmennyiségeket és az egyes földrészletek mivelési ágait egy­általában kitüntetik. Ez a divat annál is inkább kárhoztatandó, mert hiszen a telekkönyvi hivatalok a földteriiletek mennyisége és a művelési ágak feltüntetésének helyessége tekintetében semminemű szavatosságot nem vállalnak. Tekintve tehát azt, hogy a bíróságok tekintélyét sérti, hogy hivatalaikban és közokmányaikban olyan ada­tokat vezetnek, amelyek hitelességgel nem birnak, eme bevezetés­nek semminemű czéljuk nincsen és teljesen fölöslegeseknek, sőt ártalmasoknak jelezhetők, mert a közönséget gyakran megtévesztik, amennyiben nem mindenki tudja, hogy a telekkönyvek adatai a területmennyiségek és művelési ágak tekintetében nem hitelesek, sőt a nép embere a telekkönyvbe bejegyzett adatokat szentírásnak tartja. Ilyen állapotok a telekkönyvekben csak nálunk és természe­tesen Ausztriában, ahonnan mi azokat átvettük, léteznek, mert se­hol Európa telekkönyveiben (Hollandia kivételével, ahol azonban a telekkönyvekkel együtt mindjárt a katasztereket is vezetik), a telek­könyvekben a területmennyiségeket és a művelési ágakat ki nem tüntetik. Ezek nem a telekkönyvekbe, hanem a kataszterekbe való dolgok, mert a telekkönyveknek hivatása csak abban áll, hogy a birtokállapotról, a tulajdonjogi viszonyokról és a terhekről nyújtson hiteles fölvilágositásokat. A kormánynak tehát oda kell törekednie, hogy a telekkönyvekből a mennyiségre és a művelési ágakra vo­natkozó bejegyzéseket kitöröljék és akkor meg fognak szűnni a mértékrendszer tekintetében nálunk fönnálló visszás állapotok is.

Next

/
Thumbnails
Contents