Telekkönyv, 1907 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1907 / 1. szám - A 39000/1906. I. M. számu igminiszteri rendelethez
8 akár a telekkönyvvezetö hivatalos jelentéséből tudomást szerez arról, hogy az 1. §-ban felsoroltak valamelyike fennforog. Ennek a rendelkezésnek nyilvánvaló czélja az, hogy a telekkönyvi térképek pótlása rövid idő alatt általában folyamatba tétessék; és ez a czél a rendelkezés szigorú követése mellett elérhető is lett volna, mert fel nem tehető, hogy a telekkönyvi ügyekkel foglalkozó biró és főleg, hogy a telekkönyvvezető, aki hivatalos foglalkozása közben folyton utalva van a térképek használatára, aránylag rövid időn belül mindezek fogyatkozásainak tudomására ne jusson. Mindamellett még most is, majdnem tiz évvel az elöl emiitett rendelet kiadása után, elég sürün érkeznek jelentések a telekkönyvi térképek oly hiányairól és fogyatékosságairól, amelyekről kellő körültekintés mellett közvetlenül a rendelet kiadása után lehetett és kellett volna már jelentést tenni, amiből azt kell következtetnem, hogy még most is számos az a hiány és fogyatékosság, amelyet az ismételve emiitett rendelet szerinti eljárás folyamatbatételével kell orvosolni. Minthogy pedig a telekkönyv szabályszerű térkép nélkül a nyilvánkönyv összes feladatainak teljesítésére nem alkalmas, ezennel kötelességükké teszem a telekkönyvi hatóságok főnökeinek, hogy telekkönyvvezető közeg által vizsgáltassák meg mind a telekkönyvi térképeket abból a szempontból, vájjon azokra nézve nem forog-e fenn az 1906. évi 70.971. számú rendelet 1. §. 1—4. pontjaiban felsorolt esetek valamelyike; és hogy ha fennforog, erről tegyenek nekem az idézett rendelet 2. §-ának megfelelően jelentést. A megbízott telekkönyv vezető közeg eljárását az illető bíróság, mint telekkönyvi hatóság vezetőjének ellenőrzése alá helyezem és kijelentem, hogy ha utólag bebizonyulna az, hogy a térképek megvizsgálása vagy a jelentéstétel tekintetében mulasztás követtetett el, ezt a hivatalos kötelesség megszegésének fognám tekinteni. A kir. igazságügj miniszternek 1906. okt. 14-én 11,230 1906. I. M. E. szám alatt kelt rendelete, a telekkönyvi betétszerkesztő közegek családi viszonyainak nyilvántartása tárgyéiban. Valamennyi kir. biró.-ág, mint telekkönyvi hatóság vezetőjéhez. A telekkönyvi betétszerkesztő személyzetnek egyik telekkönyvi hatóságtól a másik telekkönyvi hatósághoz hivatalból való kirendelésénél, amennyire a közszolgálat érdeke megengedi, az egyes közegek családi viszonyait figyelembe kívánom venni. Hogy ezt megtehessem, kell, hogy a telekkönyvi betétszerkesztő közegek családi viszonyai az igazságügyminiszteriumnál nyilvántartassanak. E nyilvántartás czéljából a következőket rendelem : 1. Mindazon telekkönyvi hatóság vezetője, amelynél telekkönyvi betétszerkesztő közegek (ítélőbíró, bírósági hivatalnok, szakdijnok) alkalmazva vannak, minden egyes közeggel állíttasson ki egy csatolt mintáuak megfelelő lapot. A nyilvántartó lap megfelelő rovataiba az illető közeg maga irja be a nevét és állását, továbbá azt, hogy nőtlen, nős, özvegy vagy elvált-e, folytatólag vezesse be életkoruk rendjében az atyai hatalma alatt álló és házánál élelmezett gyermekeinek nevét és születési évét; az igy kitöltött lapot aztán saját-