Telekkönyv, 1907 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1907 / 10. szám - A telekkönyvi intézmény érdekében
210 De viszont vannak — bár szintén kevesen — fentkölt gondolkozású, a méltányosság érzetétől áthatott főnökök, akik az önképzést és a jogirodalommal való sikeres foglalkozást érdemül tudják be s az ilyeneket sem tul nem terhelik, sem az előléptetésnél el nem mellőzik; mert belátják, hogy az a. biró, aki tanul — önmagát tovább képezve, •— az a biró, aki a jogirodalommal sikeresen foglalkozik, dolgozzék bár kevesebbet és lassabban, mint a többi, az igazságszolgáltatásnak mégis csak nagyobb hasznára van, mint az a biró, akinek egyediili érdeme az, hogy sokat és gyorsan dolgozik. A legtöbb biró és főnök azonban nem igy gondolkozik. Ez a nagy többség — kivált a stréber része — mielőbb érdemeket akar szerezni a soron kiyül való gyors előmenetelre s mert tudja jól. hogy a legelső, a legfőbb, a legnagyobb érdem — gyorsan és sokat dolgozni és soha hátralékban nem lenni: hivatalban és otthon, nappal és éjjel lázas munkában ég, biztatva a reménytől, hogy az, ami másoknak sikerült, talán még egy kis protekezió segítségével neki is fog sikerülni; nem gondolván — balgán arra, hogy ha czélját még idejében el nem éri, ily módon testét-lelkét rohamosan tönkreteszi s jutalma lesz a korai sir vagy tébolyda. A sok és lázas munka a telekkönyre nézve a második elemi csapás. Hiszen lehetetlen az, hogy annak, aki sokat és lázasan sietve dolgozik, figyelme mindvégig éber maradjon. Sokat sem a test, sem az elme meg nem bir. Mindkettő elernyed, kimerül. És ekkor bújnak elő az igazságszolgáltatás vigyorgó démonai: az elnézés, az elvétés, a tévedés, a hibázás, az elszámitás, a félreértés és a sok tollhiba. Sokat és jól, gyorsan és alaposan dolgozni csak az Istennek kiválasztott embere, a zseni, képes; ezek pedig vajmi ritkák. Ép azért nem szabad a lángelmékhez szabnunk a közönséges embereket s ezektől ugyanazt követelnünk nem lehet. Általánosságban véve tehát igaz az, hogy aki nagyon sokat dolgozik: nem alaposan dolgozik. Már pedig az igazságszolgáltatásnak nem az az érdeke, hogy sokat és rosszul vagy hibásan, hanem az, hogy alaposan és jól dolgozzunk, amit — eltekintve lángelméktől — csak nyugodt és higgadt megfontolás, kellő körültekintés, olykor szakkönyvekben vagy szaklapokban való némi búvárkodás mellett érhetünk el, — következésképen az, hogy inkább lassabban és kevesebbet dolgozzunk. De telekkönyveink folytonos rosszabbodását igen nagy mértékben a nem eléggé képzett, nem eléggé jártas és nem eléggé megbízható telekkönyvvezetők és segédtelekkönyvvezetők idézik elő.