Telekkönyv, 1906 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1906 / 7-8. szám
160 mellett talán e tárgyban is összeülhetne egy ankét, de ha igazán életrevalót, czélszerüt, hasznosat akarnak előteremteni, hallgassák meg a gyakorlat embereit is. Klein, Béla, eperjesi k. t. telekkönyvvezető. V Dr. Imling üdvözlése. A magyarországi telekkönyvi betétszerkesztő személyzet, mely 15 betétszerkesztő kir. törvényszéki bíróból, 39 betétszerkesztő kir. albiróból,' 33 betétszerkesztő telekkönyvvezetőből, 34 betétszerkesztő segédtelekkönyvvezetőből, 50 írnokból és 96 szakdijnokból áll június 23-án küldöttségileg üdvözölte dr. Imling Konrádot, aki nekünk is dolgozó társunk, igazságügyi igazgatási államtitkárrá való kinevezése alkalmából. Ez olyan nagy mértékben eltért a szokásos üdvözlésektől, hogy tulajdonképen a kitűnő magyar jogtudós ünneplésének lehet tekinteni. A 25 tagból álló küldöttség pont 12 órakor megjelent dr. Imlingnek államtitkári fogadó termében s miután a küldöttséget dr. Kemény Andor kir. törvényszéki biró bemutatta, dr. Török István albiró mondta el az üdvözlő, helyesebben mondva a jogtudóst ünneplő beszédet. A beszéd tartalma a következő : Mi a magyarországi telekkönyvi bvtétszerkesztő személyzet a napilapokból őszinte örömmel vettük tudomásul Méltóságodnak az igazságügyi igazgatási államtitkári állásra való kijelölését s mikor kinevezése befejezetté vált, örömünk határtalan volt. Ez az öröm, mely most is dagasztja kebleinket önkéntelenül támadt, épen ugy, mint mikor valamely kiváló érdem kellő megjutalmazása jut tudomásunkra. Hogy Méltóságod ezt az állást nemes egyéniségével, nagyarányú szakképzettségével, fáradhatatlan tevékenységével, éles itélő képességével s a magyar nemzeti eszme iránti erős érzékével méltán kiérdemelte, azt még említeni is feleslegesnek tartjuk. Különösen egyéniségének nemességét közvetlenül is ismerjük, mert Méltóságod az igazságügyniiniszteriumból 1889. óta felügyeletet gyakorol reánk, s ez alatt volt alkalmunk egyéniségének minden nemes vonását megismernünk. Ha e mellett még azt is tudjuk, hogy a Méltóságod a pályája kezdetén, mikor igazság szolgáltatásunk gyorsasága még csak