Telekkönyv, 1906 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1906 / 5. szám

101 összevásárolt kipusztult szőlőterületeket rövid idő multán ismét eladogatta, még pedig többnyire a volt tulajdonosoknak. E tényállás megállapitása után a kijátszott jelzálogintézetnek első teendője volt, hogy az ekként fedezet nélkül maradt kölcsöne alapján kibocsátott zálogleveleit saját számlája terhére visszavonta a forgalomból; további feladatául pedig azt tekintette, hogy módot találjon arra nézve, miszerint jövőre ily visszaélések elő ne fordul­hassanak. E végből bejelentette az esetet a kormánynak s a föld­mivelésügyi minisztériumnál különösen azt is kérelmezte, hogy az 1896 : V. t. cz. emiitett 5. §-ának második bekezdése, mely az ily kijátszásokat lehetővé teszi, törvényhozási uton megfelelőleg meg­változtattassék; mindenesetre pedig addig is, mig ez keresztül­vihető lenne, intézkedést kért a minisztériumtól az iránt, hogy a szőlőfelujitási kölcsönök "engedélyezésére kirendelt bizottság a köl­csönök elhelyezésénél a már bekebelezve levő jelzálogos hitelezők érdekeit is tartsa szem előtt. Ezen bejelentés és kérelem folytán az illetékes körökkel egyelőre azon megállapodás létesült, hogy amennyiben a jelzálogul lekötendő ingatlanok telekkönyvének B. lapján oly terhelési tilalom jegyeztetetik fel, mely ezen szőlőkölcsön felvételét tilja, ugy az emiitett bizottság ezen tilalmat figyelembe veszi s ily ingatlanokra szőlőfelujitási kölcsönt nem engedélyez. A kérelmező intézet aztán ezen kölcsönös megállapodáshoz képest gyakorlatba hozta kölcsöneinél, hogy a szóban forgó terhe­lési tilalom minden oly ingatlanra, mely hegyi borvidéken feküdt, s melyre kölcsönt engedélyezett, a kölcsön bekebelézével egyidejű­leg feljegyeztessék. E gyakorlatot aztán más intézetek is követték, s a tilalom telekkönyvi feljegyzését hazai biróságáink sem kifogá­solták. Ez volt a helyzet, midőn a m. kir. Kúria az emiitett 74. sz. teljes ülési határozatát meghozta, melyet mint emliteni szerencsénk volt, általában a jelzálogintézetek is örömmel fogadtak, de amely a fent vázolt visszaélésekre való tekintettel azon aggályt is költötte fel az érdekelt körökben, hogy biróságáink felfogása a döntvény valódi czélja fölött meg fog oszlani s lesznek bíróságok, melyek a szőlőfelujitási kölcsönök ellen intézett terhelési tilalmat is azok közé sorolják, melyek a kúriai döntvény szerint dologi hatállyal nem birnak s telekkönyvileg fel nem jegyezhetők, mi által az e kölcsönökkel űzhető visszaéléseknek a jelzálogintézetek ismét ki lesznek téve,

Next

/
Thumbnails
Contents