Telekkönyv, 1905 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1905 / 1. szám - Dr. Török István betétszerkesztő biró úrnak

18 A tizedik évfordulóra. A telekkönyvi intézmény a jogbiz­tonság fenntartása mellett a nemzetgazdaságnak áll legnagyobb mértékben szolgálatában. A mai viszonyok között, mikor az államok a biliókra menő költségeken kivül százezrekre menő emberáldozatot is képesek a nemzetgazdaság érdekében hozni (orosz-japán háború), a nemzet minden tagjának kétszeres kötelessége a nemzetgazdasági érdekeket előmozdítani. Hogy ki milyen módon mozdítja elő, az foglalkozásától és azonkívül természetesen tehetségétől is függ. A nemzetgazdaságtan egyik főczélja a javak ós a terhek aránylagos megosztása. A „Telekkönyv" folyóirat, amely immár tizedik évben szolgálja lankadatlan kitartással és csodálatraméltó eredménnyel a jogbizton­ság és a nemzetgazdaság érdekeit, azáltal is nagyon szép tanújelét adja a nemzetgazdaság iránti érzékének, hogy az előfizetés terhét az előfizetők jövedelméhez arányosítja és azoknak, akiknek élet­szükséglet a „Telekkönyv" megszerzése, a hozzájutást azáltal is megkönnyíti, hogy a telekkönyvi hatóságok tisztviselői karának a XI. rangosztályba sorozott tagjai: segédtelekkönyvvezetők, aljegy­zők, írnokok, valamint a telekkönyvi dijnokok és gyakornokok részére az előfizetési árat a felére leszállította, hogy ezt a folyó­iratot egész évre 4 korona, félévre 2 korona, negyedévre 1 korona előfizetési áron szerezhessék meg. Erről a folyóiratról teljes meggyőződéssel el lehet mondani, hogy mindazoknak a hatóságoknak, intézeteknek és magán szemé­lyeknek nélkülözhetetlen, akik az ingatlanokra vonatkozó jogszol­gáltatással akár kisebb, akár nagyobb mértékben foglalkoznak és akik a nemzetgazdaság fejlesztésére öntudatosan törekednek. Ez a lap, mely a jogszolgáltatáson kivül a nemzetgazdaság iránt is ilyen kiváló érzéket tanúsít, méltán megérdemli, hogy minél nagyobb pártolásban részesüljön, alapitója és felelős szerkesztője a már lefolytatott 10 évi küzdelem után méltán elvárhatja, hogy eddigi küzdelmeinek édes gyümölcseit hosszú ideig megelégedéssel, boldogságban élvezhesse... Adja Isten, hogy ennek a folyóiratnak érdemekben gazdag alapitója és fáradhatatlan felelős szerkesztője minél előbb arról győződhessék meg, hogy folyóirata mindazoknál a hatóságoknál, intézeteknél és magánszemélyeknél akik telekkönyvi ügyekkel fog­lalkoznak és akiket a telekkönyvi ügyek elintézése, ellátása érdekel: úgy kézen forog és általános szükséget pótol mint a naptárak, és

Next

/
Thumbnails
Contents