Telekkönyv, 1905 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1905 / 6. szám - A bejegyzés eredeti érvénytelensége miatt inditott kitörlési kereset hatálya jóhiszemü harmadik személlyel szemben

136 Ha az okirat szerint kikötmény is, életjáradék is kebelezendő be, akkor a ki­kötménynél mellőzzük, a zálogjognál pedig feljegyezzük az egyetemlegességet, pl. Érk. 1906. május 19-én 3295. sz. a. Az 190"). évi május 18-án kelt nyilatkozat alapján az évenkint tizenkét hektoliter tisztabúza, tíz hektoliter rozs, két hektoliter bor kiszolgáltatásából álló kikötmény és íójelzálog Négyszáz korona évi járadék, 7°/o késedelmi kamat, kétszáz korona költségbiztositék erejéig a z'dogjog az A. I. 1. 2. II. 1—5. -f- 1—4. sorszám alatti jószágtestekre özvegy Tóth Bálintné Nagy Mária javára bekebeleztetik. Mellékjelzálog a czeglédi 1248. 1249. sz. tjkvben. Érk. 1905. május 19-én 3295. sz. a. Az 1905. évi május 18-án kelt nyilatkozat alapján az évenkint tizenkét hektoliter tisztabúza, tiz hektoliter rozs, két hektoliter bor kiszolgáltatásából álló kikötmény és mellékjelzálog Négyszáz korona évi járadék, 7% késedelmi kamat, két­száz korona költségbiztositék erejéig a zálogjog az A. I. 1—8. -j- 4. 6. sor­szám alatti jószágtestekre özvegy Tóth Bálintné Nagy Mária javára bekebeleztetik. Föjelzálog a czeglédi 1247. sz. tjkvben. V. K. úrnak. Ha a b ... i 350. tkvi betétbe A. -f- 1—6. sorszám alatt felvett jószágtestekre C. 2. alatt N. N. javára haszonélvezeti jog vagy bármely más személyes szolgalom van bekebelezve, s az A. -\- 3. sor. alatti jószág­testet a b . . . i 960. sz. betétbe átjegyzik, akkor a 350. sz. betét C. lapján a következő minta szerint kell a bejegyzést teljesíteni: Érk. 1905. május 20-án 2544. sz. a. A B. alatti átjegyzéssel kapcsolatban a C. 2. alatti haszonélvezeti (hasz­nálati, lakás-) jognak az A. -f- 3. sorsz. alatti jószágtestre vonatkozó része a b . . . i 960. sz. tkvi betétbe átvitetik. A b . . . i 9.60. sz. tkvi betét C. lapján pedig a következő minta szerint kell a bejegyzést teljesíteni: Érk. 1895. január 15-én 167. sz. a. A alapján a holtig tartó haszonélvezeti jog (özvegyi jog, használati jog, lakásjog, kikötmény stb.) az A. -(- 1. sorsz. alatti jószágtestre N. N. javára bekebeleztetik. Érk. 1905. május 20-án 2544. sz. a. A B. 1. alatti átjegyzéssel kapcsolatban b . . . i 350. sz. tkvi betétből a C alatti bejegyzés is áthozatott. A szolgalmi jogokat sem egyetemlegességgel sem semmi egyébbel nem kell és nem lehet összekapcsolni, mert a tkvi rdts 104. §-a értelmében az a körülmény, hogy a dolgot terhelő jog másik dolgot is hasonlóképen terhel, általánosságban nem tárgya a feljegyzésnek ; a másik dolgot is terhelő jogok közül csak az egyetemleges zálogjógokat, vagyis a zálogjogok egyetemleges­ségét lehet, de azt a 104. és 107. §. értelmében fel is kell jegyezni. Ez azonban nem vonja maga után azt, mintha a több tjkvben (betétben) különböző személyek tulajdonát képező dolgokat terhelő haszonélvezet (özvegyi jog stb.) törlését az egyik dolog tulajdonosa valamennyi telekkönyvben ne kér­hetné, mert a törölni kért jog egységes, bárha egységes volta a telekkönyvbe az alaki telekkönyvi jog hiányossága miatt nincs is feljegyezve, s halmozott is azért nem lesz a törlés iránti kérvény, habár több tjkvbe (betétbe) felvett, különböző személyek tulajdonát képező ingatlanok tehermentesítésére irányul is, mert a tkvi rdts 123. §-a értelmében ugyanazonegy kérvénnyel ugyanazon tkvi hatóság telekkönyveiben több bejegyzés is eszközölhető, ha ugyanarra a nyilvánkönyvi jogra vonatkoznak, vagy ha több jogra vonatkoznak is, de ugyan­azonegy okiraton alapulnak. Nyomatott Nagy Elek gyorssajtóján Czoglódun, Árpád-tór (ev. ref. bazár.)

Next

/
Thumbnails
Contents