Telekkönyv, 1903 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1903 / 4. szám - Az állami tisztviselők, altisztek és szolgák illetményeinek ujabb szabályozásáról

55 nagyurainktól, mágnásainktól és gazdag földbirtokosainktól sovén magyarságot nem igen várhatunk: legalább ezt az ötvenegyezerkétszáz emberből álló magyar polgári hadsereget ne hagyjuk el, hanem hozzuk abba a helyzetbe, hogy a megélhetés nyomasztó gondjaitól menten, vagyonilag lehetőleg függetlenül élhessenek hivatásuknak és méltókép képviselhessék a magyar államot s lehessenek továbbra is mindvégig sovén magyarok. Ha már most az ő jogos, igazságos és méltányos igényeiket nem lehetne áldozatok nélkül kielégíteni: meg vagyok arról győződve, hogy ama nagy nemzeti ezelt tekintve, nem fog akadni magyar, aki attól visszariadna, még ha uj adónemet kellene is behozni. Én már javasoltam is egy ilyen uj adót ..Telekkönyv" czimü folyóiratom mult évi 11—12. számában, mondván : .,A nötlenséget meg kell adóztatni." A család — a nemzetfentartó erő. Amely nemzet élni és fejlődni akar: annak a családalapítást minden módon elő kell mozclitania. Mi magyarok pedig nemcsak élni és fejlődni akarunk, hanem telekürtölj ük a világot talán soha meg nem valósitható ábrándjainkkal : alkotni egy nagy, gazdag és hatalmas magyar államot 30 millió magyarral. De azért közönynyel és tétlenül nézzük: mint satnyul, mint pusztul a magyar erőben és erkölcsben, vagyonban és tehetségben. Nem veszszük észre a magyarság életfájának gyökerére törő azt a szörnyű veszedelmet, mely a rohamosan terjedő nötlenségben és gycrmektelenségben rejlik. Kivágjuk azt a fát, amely gyümölcsöt nem terem ; kitépjük azt a növényt, amelynek nincsen virága s csak másokon élősködik : de büntetlenül engedjük tobzódni a jólétben azt a meddő embert, aki emberi és hazafias kötelességeit a családalapításnak elmulasztásával vétkesen megszegi s a szerelmet meglopva terjeszti az erkölcstelenséget. Amint gróf Széchenyi mondta: oly kevesen vagyunk, hogy még az apagyilkosnak is meg kellene kegyelmezni. És még sem teszünk semmit, hogy fajunk szaporodjék és gyarapodjék ! Elborul a lelkem e bűnös közöny láttára és az én hazafias szivem sajgó fájdalommal telik meg. Egyedül állunk a nagyvilágban, köröskörül állami életünk ellenségeitől övezve. Nincs jóbarátunk sehol a világon. Bent pártviszály dul s nemzetiségi agyarkodás feni reánk fogát. Magunkra vagyunk és még sem tartunk össze ! Pedig egy emberként kellene összetartanunk, hogy e sok vértől áztatott szegény magyar hazát megmentsük az előbb vagy utóbb, de — ha igy folynak a dolgok tovább — okvetetlenül bekövetkező elpusztulástól. Egy emberként kell tehát talpra államink és soha nem lankadó kitartással, minden törvényes eszközzel, teljes erőnkből