Telekkönyv, 1903 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1903 / 7-8. szám

121 t-cz. VI. fejezete értelmében jutalomdijat, készpénzbeli kiadásainak és időveszteségének megtérítését felétől kikötés nélkül is követelheti. A fent kifejtett irányelvből és az idézett törvény czélzatából nyilvánvaló, hogy a törvény VI. fejezetében felsorolt jogosítványt a törvény csak a jogászszakértőnek, jogászi szakértelme révén végzett munkájáért és eljárásáért vagy ezzel bár korlátolt mérvben egyenértékűnek törvényesen elismert jogászi munkáért és eljárásért biztosítja. Hogy kinek munkája és eljárása lehet az ügyvéd munkájával cs eljárásával a dij- és költségigény érvényesítése szempontjából egyenértékű ? más szóval ily hatálylyal ki helyettesitheti az ügyvédet ennek megbízásából ? azt az 1874: XXXIV. t.-cz. 15. §-a állapítja meg, midőn ilyenről a bejegyzett ügyvédjelöltet, tehát a habár még teljes készültséggel nem biró, de már mégis kétségtelenül szintén jogászi szakértőt jelöli meg. Az ügyvédi iroda másnemű alkalmazottját, az úgynevezett ügyvédi írnokot vagy dijnokot sem az 1874 : XXXIV. t.-cz., sem más polgári törvényünk fel sem emliti, annak jogkörét, fegyelmi s másnemű felelősségét nem szabályozza ; amiből következik, hogy a jogászi szakértelemmel épen nem biró ilyen alkalmazottnak jogászi megítélést igénylő eljárás körében az ügyvéd részéről való helyettesítését lehetőnek és megengedhetőnek sem tartotta. Kitűnik ez az 1874: XXXIV. t.-cz. 15. és 63. §§-ainak rendelkezéséből. Ezek szerint a törvény a helyettesítő ügyvéd felelősségét csak azokra az esetekre szabályozza, ha a helyettes vagy ügyvéd, vagy bejegyzett ügyvédjelölt; ellenben egy szóval sem emliti azt, hogy mily mérvben felelős az üg}rvéd, ha másnemű — nem jogászi — irodai alkalmazottat, vagy esetleg az alkalmazás keretén kivül állót nevezne helyettesnek ; már pedig az fel sem tehető, hogy a törvényhozó — ha ilyen személyeknek helyettesül kirendelését megengedhetőnek tartotta volna — a helyettest kirendelő ügyvéd felelősségét ezen a vonalon is ne szabályozta volna. Ezekből következik, hogy a inai jog keretében az ügyvédi irodák ügyvédjelölti jelleggel nem biró alkalmazottjai csak a puszta kezelési teendők s a kifejlődött joggyakorlat szerint az ügyvédnek kézbesítendő birói határozatok kézbesítésének elfogadása körében — ami lényegben szintén a kezelési teendők közé tartozik — járhatnak el : ellenben a végrehajtási eljárásban olyan helyettesekül, hogy azoknak eljárása alapján maga az ügyvéd az 1874 : XXXIV. t.-cz. VI. fejezetében részére biztosított dij- és költségmegállapitására vonatkozó jogosítványt igénybe vehesse, nem tekinthetők. A fentiekben kifejtett álláspontnak helyességét nem döntheti meg az arra való hivatkozás, hogy az általános polgári magánjog korlátlanul megengedi a meghatalmazottnak a helyettes nevezést s hogy ott, ahol a külön törvény eltérő intézkedést nem tartalmaz : az általános szabály nyer — még pedig a vitatott esetben az ügyvédi Írnokra — alkalmazást. Ez az érvelés azért nem állhat meg, mivel az 1874 : XXXIV. t.-cz. a felek jogképviseletének viszonyait külön szabályozza ; ez a törvény kimeritőleg (taxatíve) sorolja fel azokat, kikre a felek jogi képviselete — a jogi képviselőkre nézve megállapított jogokkal és kötelezettségekkel — bizható ;