Telekkönyv, 1902 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1902 / 3. szám - Bélyeg- és illetékmentesség betétszerkesztéskor és telekkönyvi helyesbitéskor. 3. r.
39 mentességet nem mondom, hogy általánossá tenné, hanem részben a jogtörténeti alapon, részben ujabb elvek alapján ujabban szabályozva, bizonyos mértékben kiterjesztené. A mostani bélyeg- és illetékmentesség szabályai elleni kifogásaimat és az ujabb törvénybe foglalható elveket a most hatályban levő betétszerkesztési és telekkönyvi helyesbítési törvényekre alkalmazva, röviden a következőkben foglalom össze : Helytelen, hogy a bélyeg- és illetékmentesség változhatatlan időponthoz van kötve, még pedig a tulajdonjog tekintetében mondhatni, hogy az 1900. évi június 19-ikéhez, a dolgot terhelő megszűnt jogok tekintetében az 1899. évi deczember 31-ikéhez. Ez egy részről azt eredményezi, hogy községenkint különbözővé teszi a kedvezményt. Ahol az 1900 június 19. körül fejezték be a helyszini eljárást, nagy kiterjedésű volt a kedvezmény, ahol évek múlva pl. 1905-ben, vagy még későbben fejezik be az eljárást, már sokkal több átháramlás esik az illetékkötelesek közé, ha pedig az 1900. évi június 19. után annyi idő eltelik, amennyi az elévüléshez szükséges, a kedvezményről már egyáltalában szó sem lehet, mert akkor már az elévülés mindattól a fizetési kötelezettségtől mentésit, amelyektől a kedvezmények akarnak mentesíteni. Minthogy pedig a törvényhozás remélhetőleg mindig kiván kedvezményeket biztosítani; a, mostani rendszer mellett mindig uj meg uj törvény hozatala válik szükségessé, mint ahogy már eddig is több, u. m. az 1880 : XXIX. t.-czikk 70., 71. §-ai, az 1889: XXXVIII. t.-czikk 29. §-a, az 1892 : XXIX. t.-czikk 12—14. §-ai szabályozták a kedvezményeket. Hogy a törvényhozót is megkíméljük az ujabb-ujabb törvényhozástól, a feleket is mind egyenlő mértékben részesítsük a kedvezményekben, legczélszerübb volna a bélyeg- és illetékmentességet olyan formán szabályozni, mint a végrehajtási eljárásról szóló 1881: LX. t.-czikk 189. §-a b) c) pontjaiban az elárverezett ingatlanok vételárából kifizetendő kincstári, úrbéri, vízszabályozási követelések elsőbbsége van szabályozva, Ezeket a követeléseket akkor illeti meg az elsőbbség, ha az árverés napjától" visszafelé számított három évnél nem régebbiek. Véleményem szerint mind a kincstár érdeke kellő figyelemben részesülne, mind a kötelezettek elég méltányosságot élveznének, ha a betétszerkesztéskor vagy telekkönyvi helyesbítéskor átírt ingatlanoknak az átírás tárgyában felvett külön jegyzőkönyvek keltétől visszafelé számított egy évnél régebben történt átháramlásai bélyeg- és illetékmentesek volnának. Az utolsó vagy közvetlen átháramlások a kincstári követelések elévülésére megszabott határidőn belől mindig illetékkötelesek volnának. A mostani törvénynek a birságra vonatkozó az a rendelkezése, hogy a közbeeső átháramlások semmiféle birságmentességben nem részesülnek, a pénzügyi törvények régi kegyetlenségét