Telekkönyv, 1900 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1900 / 2. szám - A betétszerkesztés és a nyilvántartásnál felmerült nehézségek mikénti elkerüléséről
32 számmal lett volna dolgunk, ami a munkát könnyen áttekinthetővé tette volna. A másik eljárás lenne és nézetem szerint a legjobban be is válnék, ha az uj felmérés alkalmával felvennék ugyan a különböző' művelési ágakat, éppen ugy, mint eddig és meg is jelölnénk a közmegegyezési jellel, de azok határát élesen nem húznánk ki és nem is részletszámoznánk, csupán a birtoktestek határát húznánk ki élesen. A részletszámozást, éppen ugy, mint az első esetben, a betét számára készitendő külön térképnél csakis a birtoktestek szerint számoznánk, itt azt az előnyt biztosithatnánk, hogy a betéti és a kataszteri adatok teljesen összeegyezők lennének. Már most az a kérdés merül fel, minő eljárást követnénk a kataszterhoz szükséges adatokra nézve, illetve az adózás, a föld tiszta jövedelmének megállapithatása szempontjából. A főelv lenne az, hogy a becslést nem a művelési ágakra terjeszszük ki, hanem a föld minőségére. Megállapíthatnánk itt is 8 osztályt, ahol már a 8-ik osztály az adómentesnek felel meg. A területek kiszámításakor a kataszteri telekkönyvbe jeleznénk a főmüvelési ágat, annak területét és az ugyanabban a birtoktestben előforduló más művelési ágak nemét és nagyságát is. Találnánk például azt, hogy a birtoktestben van 15 kat. hold szántó, ami megfelel III. osztálynak, találnánk 20 kat. hold legelőt, ami megfelel a VI. osztálynak és végül találnánk 5 kat. hold VIII. osztályt, vagyis adómentest, már most ezeket az adatokat összegezve, az illető becslőbiztos feladata lenne megállapítani, hogy ez a 40 kat. hold birtoktest minő egy osztálynak felel meg és a már előzőleg megállapitott kulcs szerint mennyi tiszta jövedelemmel bir. E mellett az eljárás mellett elérnők azt, hogy a művelési ágak akár szűnnének meg később, akár pedig nem, semmiféle fontos szerepet nem játszanának, mert a becslés nem a művelési ágra, hanem a föld minőségére lenne bazirozva. Ily módon érhetnénk el azt, hogy egy munkálattal két hivatásnak tennénk eleget és ami a legfőbb : nagyban megkönnyebbíthetnénk a tiszta ós világos áttekintést ugy a betétekre, mint a nyilvántartásra nézve; ily módon elkerülnénk a részletszámok rengeteg halmazát, oly rószletszámokat, melyek csupán csak azért keletkeztek, mert a felmérés alkalmával az illető mérnök ott más művelési ágat is talált, de már azóta meg is szűnt, de mert akkor rószletszámoztatott, igy tehát a megosztás folytán azt még mindig osztani kell. Ily módon vélem ezeket a nehézségeket megszüntetni. A már befejezett felméréseknél ezt az eljárást ma még ugyan érvényesiteni bajos lenne, de lehetne igenis a még hátralevő uj felméréseknél és idővel a régi felméréseknél is, ha majd ott uj felmérés válik szükségessé akár a tagositás, akár pedig más czélból.