Társadalomtudomány, 1944 (24. évfolyam, 1-3. szám)

1944 / 1-3. szám - Külföldi magyarok. Társadalom-lélektani kísérlet

KÜLFÖLDI MAGYAROK 8) Magányban élnek, nem szorítja őket vérségi kapocs, nem csiholja tetteiket közvetlen inger. Ami külföldön leginkább hiányzik, az a társadalmi kötöttség valósága, a rokonság melege. Hiányzik az elsődleges közösség, mely visszhangot, hátteret és értelmet ad cselekvésünknek, plasztikussá teszi azt, helyesel vagy gáncsol, mindenképpen fejlődésre késztet. Nemcsak az ú. n. értelmiségeknek van szükségük szellemi légkörre, de mindenkinek ; s így nemcsak a szellem emberei sikkadnak el külföldön, a többiek életét is a talajtalanság, az ideiglenesség, a felemásság, egy szóval : a kallódás jellemzi. ((Könnyhullatással vigasztaljuk árvaságunkat» — panaszolta megadással a kallódás klasszikusa, Mikes. A szellem embere még könnyebben találhat környezetet, mint a kétkézi dolgozó. Mihelyt ez kiszakad a közösségből, melynek szerves alkatrésze, s beilleszkedik egy másikba, mely csupán kenyeret és munkát ad neki, de nem hitet és erőt, s mely nem fogja őt teljesen elfogadni, ahol nem lehet egyenrangú, nem politizálhat, nem bírálhat, szavának nincs súlya, gondolatának nincs talaja, ahol csupán dolgoztatják őt, belsőleg azonban nem élnek vele, — a lélek egyensúlya itt megbillen s egyre inkább kusza vágyak, tervek, képzelgések vonalára hajlik. Ismertem magyarokat, kik halálukig készülődtek a döntő cselekvésre, remek rögeszméjük kivitelére : hazatérni szülőfalujukba vagy az íróasztal mellé, vagy a politikai porondra s végre valóra váltani vágyaikat, hasznosítani tapasztalataikat. Ez a készülődés éltette őket és adott nekik hitet, erőt, türelmet és bátorságot. Mikor megalázta őket az idegen környezet, a jövőbe vetett bizakodó tekintet emelte fel öntudatukat, kedvüket és emberi méltóságukat ; s amikor túlságosan érezték helyzetük fonákságát, ez ingatag remény mentette ki őket az alacsonyrendűség kátyújából. Sehol nincs annyi terv s annyi jámbor szándék sorskérdéseink rendezésére, mint a külföldi magyarok körében. «Az üldözöttek reménnyel táplálkoznak)) — írta már Aischylos. A hosszas távolban-tartózkodás körülbelül ugyanazt a lelki helyzetet alakítja ki, mint a vidéki elesettség : mindkettő elszigetel a nemzet voltaképpeni áramától, légüres tért támaszt az egyén körül, elferdíti valóságérzékét. Ezért van, hogy világTársadalomtudomány. 6