Társadalomtudomány, 1944 (24. évfolyam, 1-3. szám)
1944 / 1-3. szám - A vagyon és tulajdon Martoson
A VAGYON ÉS TULAJDON MARTOSOM 31 közléseink. így Baranya,1 Somogy,2 Vas,3 Zala4 megyéből, külön az Őrségből ;5 a Kisalföldről,6 a Palócföldről,7 a matyóktól ;8 azután a Nagykunságból,9 a Szilágyságból,10 Kalotaszegről,11 a Székelyföldről,12 végül Csongrádból13 vannak közzétett adataink. Kiegészíti őket az én eddig közzé nem tett gyűjtésem Tolnából és a Duna-Tisza közéből, a Kalocsai Szállásokról. Ezek alapján annyit mindenesetre megállapíthatunk, hogy a nagycsalád országosan elterjedt intézmény a magyar nép körében, vagy legalábbis az volt még egészen a közelmúltban. Ezen túlmenően, a részletekről már annál kevesebbet mondanak adatközlőink. A közölt kevés adatra és a magam déldunántúli, kisalföldi, palócföldi közzé nem tett gyűjtéseire támaszkodva, talán nem elhamarkodott, ha megállapítjuk, hogy a magyaroknál országszerte a nagycsaládban az apa, a legidősebb férfitag a gazda, ki mint ilyen holtáig betölti e tisztét. Ezzel ellenkezőt csupán Pintér Sándor állít a palócokról. Azt ugyanis, hogy az elöregedett gazdát tisztétől a család megfoszthatta s a gazdaszerepet másra ruházhatca. Ugyané vidékről azonban a magam gyűjtése erről a jelenségről mitsem tud. De még, ha Pintér adatai volnának is a helytállók, akkor is csak kis kivételről beszélhetnénk, mert a többségnél a gazda csak halálával szűnik meg gazda lenni. A gazdasszony szerepéről, ezirányban már kevesebbet kapunk, s ami adat fel van is tárva, az is ingadozó. Úgy vélem 1 Hölbling M.: Baranya vm. orvosi helyirata. 1845. Várady F.: Baranya múltja és jelene. 1897. 2 Előd G.: Életképek Délsomogyból. Ethn. XL. 3 Éhen Gy.: Vas vm. közgazdasági leírása. 1904. 4 Gönczi F.: Göcsej. 1914. 5 Mészöly G.: Az őrség száz évvel ezelőtt. Ethn. XXVIII. 6 Fél E.: Kocs 1936-ban. 1940. 7 Istvánffy Gy.: Űjabb adalékok a palócok ethnographiájához Ethn. IX., Pintér S.: A Palócokról 1900. 8 Herkély K.: A mezőkövesdi matyó nép élete. 1939. 9 Györffy I.: A nagykunság és környékének népies építkezése. Ért. IX. 10 Petri M.: Szilágy vármegye monographiája. 1901. 11 Jankó J;: Kalotaszeg magyar népe. 1892. 12 Orbán B.: A Székelyföld leírása. 6. k. 1869. 13 Kovács J.: Szeged. 1889., Nagy M.: Magyarország képekben. 2. k. 1870.