Társadalomtudomány, 1944 (24. évfolyam, 1-3. szám)

1944 / 1-3. szám - A vagyon és tulajdon Martoson

12 FÉL EDIT Az özvegyasszony, aki otthagyja férje házát, csak akkor mehet haza szüleihez, ha azok még nem elégítették volna ki. Ez esetben dolgozik otthon továbbra is a közösben és ellátását onnan kapja. Ha már kielégítették volna, nem mehet haza többé, hanem vagy magában él, vagy elmegy egy szegényebb családhoz, ahol vagyonáért eltartják. Ha a házaspár nem élt a férj szüleinél, hanem különvála­kozva és a férj így halt volna meg, akkor mindene feleségére marad, ennek halála után pedig a nő testvéreire. (Ha nincs gyerek.) Ha maradna a férjről olyan kocsi-ló, ami apai öröke volt, akkor az asszony halála után a férj családja ezeket visszavárja. Ha az asszony magára marad, gyerek nélkül és van jó gondozója, ak'kor halála előtt elhagyja vagyonát erre, nehogy rokonsága széjjelszedje. Amikor a feleség külön váltan él az urától és volnának gyerekei, ezeknek eltartásáról ö maga gondoskodik. Legfeljebb a fiúgyereknek adnak valamit apja házánál, de azt is azért, hogy azzal visszaédesgessék. N. J. meghalt, gyermeke nem maradt. Az egész hagyatékot pénzzé tették és úgy osztották fel egymás között a testvérek. Meghalt testvérének is voltak gyerekei, ezek azonban feleannyit kaptak, mint az élő testvérek maguk. N. É.-nak meghalt az ura. Volt egy lánya, arra maradt a férj részéről az apai örök. A lány halálos ágyán úgy rendelke­zett, hogy mindene az anyjáé maradjon. Az anya birtokba is vett mindent, mégis a férje családjával mindig kicsit adósnak érzi magát. Ezt az adósságot a férje részéről való rokonok halá­lakor törlesztgeti. Ugyanis, amint szegényebb rokon halt meg, ő vesz neki koporsót vagy valami kendőt, ruhát ad a ravatal­hoz, kinek éppen mi hiányzik legjobban. Igen öreg adatközlők szerint a mult század hetvenes évei­ben még többször lehetett találkozni azzal a szokással, hogy az apa rendelkezése szerint minden vagyonát a legfiatalabb fiú kapta örökbe, aki abból a többi testvért úgy fizette ki pénzen. Az utolsó ilyen példát 1870-ből tudják, amikor Gy. A., kinek négy fia volt, közülük a legfiatalabbra hagyott mindent. Úgy mondják, hogy nem volt általános ez a szokás, de azért szokás

Next

/
Thumbnails
Contents