Társadalomtudomány, 1941 (21. évfolyam, 1-5. szám)

1941 / 1. szám - A társadalmi lélek és a tudomány a romantika tükrében

A TÁRSADALMI LÉLEK A ROMANTIKA TÜKRÉBEN 41 számára egyetemesen érvényes gazdasági törvények lennének spekulatív úton megformulázhatók. A gazdaság lényege és természete csakis a történeti fejlődésből érthető, ez pedig a nemzetek sajátszerű lelkiségének megfelelő különbségekre utal. A gazdaság nemcsak a tárgyi javak passzív mozgása, hanem az embereknek, mint akaró és erkölcsi törvényektől irányított személyiségeknek cselekvése is; a nemzetgazdaság figyelmének ki kell terjednie az erkölcsre és a jogra, a puszta egyéni érdeken kívül a közösség érdekére, az állam hatalmi szervezetére is, mint olyan tényezőkre, amelyek a gazdasági életre befolyást gyakorolnak. A történelem eléggé tanúsítja, hogy nem csupán az egyes ember s ennek egyéni haszna alakítja a gazdasági életet, hanem még inkább a közösség szabályozó ereje és érdeke, főkép az állami közösségé. Meglepő, hogy a romantika tudománya már a XIX. század legelején, amikor a kapitalista liberalizmus nagyobb arányainak csak körvonalai mutatkoznak, mennyire hangsúlyozza az államnak a gazdasági életbe való beavatkozási jogát. Mert a romantika szemében az állam feladata nem merül ki a jogrend biztosításában, hanem kiterjed az egész emberi életre, tehát a kultúrán kívül a gazdasági élet szabályozására is: a romantika szerint a teljes liberális szerződési és ipari szabadság alapvető politikai tévedés és vétek a nemzeti közösség érdeke ellen. A romantikusok úgy, ahogy a politikai, akkép a közgazdasági szervezet eszményi képét is a középkorban találják meg: a céhek testületi-hivatásrendi gazdasági alkotmányában. A romantikusok amint a középkori rendi államnak, akként a középkori gazdasági szervezetnek idealizálását is túlságba viszik. Számos gondolatuk azonban éppen korunkban üli Európaszerte föltámadását a fasizmus koporációs szervezetében, a hivatásrendi alkotmányreformokra való különféle formájú törekvésekben. A tudományok közül nemcsak a jogtudomány, nyelvtudomány és a közgazdaságtan teremtett magának történeti iskolát, hanem a felvilágosodás racionalista államtudománya is államtörténetté alakul át. A többi tudományok is egyelőre levetik szisztematikus köntösüket s a történeti fejlődés kutatásává formálódnak. A rendszeres esztétika jobbára helyet enged a művészettörténetnek és az irodalomtörténetnek, sőt maga a filozófia is,