Társadalomtudomány, 1941 (21. évfolyam, 1-5. szám)

1941 / 1. szám - A társadalmi lélek és a tudomány a romantika tükrében

38 KORNIS GYULA szerű erőket, a kultúra spektrumába mindegyik nép vigye bele a maga külön színét. Minden nemzet létjoga és történeti méltósága éppen abban áll, hogy sajátszerűen kifejleszti a maga kultúráját. Ezzel szolgálja egyben legjobban az egész emberi nemnek történeti feladatát is. A romantika először hangsúlyozza minden egyes nemzet és államszemélyiség egyszeriségét, a többitől elütő, sajátszerű voltát és ennek a fejlődésben való történeti jelentőségét. A romantika munkálja ki a nemzeti államélet első elméletét. Ebbe a romantika, amelynek igen finom szenzóriuma van a nemzeti államfejlődés irracionális erőinek és dinamikájának irányában, beleszövi a történeti folytonosság eszméjét s a mult áhítatos tiszteletének kötelező érzését: mindazt meg kell őszintén becsülni s mindazon kegyelettel kell csüngeni, amit az ősök örökségképen ránkhagytak. Ebben rejlik minden nemzet nemesi rendjének igazi jelentősége: ők a történeti folytonosság őrei, a nemzeti mult tiszteletének ébrentartói. A romantika látja meg öntudatosan először a történeti műveltségnek a nemzeti életben játszott nagy szerepét: a történeti műveltséget azonosítja a politikai műveltséggel, sőt minden valódi műveltség alapjának minősíti. A romantikának három alapgondolata: a vallás, a közösség és a történet eszméje magasabbrendü egységben egyesül a rendileg tagolt állam politikai eszményében. Mivel a romantika a vallásban látja a társas közösség életének szilárd alapját, természetes, hogy azt az államrendet avatja ideális állammá, amely a történet folyamán a középkorban valósult meg. Ekkor az állam a vallástól irányítva valóban társas organizmus volt. A felvilágosodásnak a volonté générale-on nyugvó quantitatív demokráciája helyett mind a francia, mind a német romantikus politikai gondolkodók a középkori rendi alkotmány visszaállítását követelik s ezt a történelem természetes tanulságának minősítik. Novális, aki a romantikus államelmélet úttörője, a középkornak keresztény univerzalizmusában pillantja meg az állami és társadalmi rendnek igazi formáját s a történeti fejlődés helyes alapját, amelyet a francia forradalom, «a társadalmi pubertásnak ez a válsága», törekedett megingatni. A középkori államnak rajongó eszményítése egy időre szinte divattá válik a romantikus történetírásban és szépirodalomban.