Társadalomtudomány, 1941 (21. évfolyam, 1-5. szám)

1941 / 3. szám - Nép, nemzet, állam

NÉP, NEMZET, ÁLLAM 279 min alapult ez az alakulat, azzal a tétellel, hogy csak regionális közösségekre — tájakra és rajtuk élő egyes alattvalókra akart ráépülni, nézetem szerint nem lehet megoldani. Az egykori «Monarchia» két állama nem egyforma alapon alakult meg és állott fenn. Magyarország a honfoglalással és azután nemzeti uralkodók vezetésével nemzeti, tehát népi alapon és nemzeti jelleggel ala­kult ki állammá épúgy, mint Nyugat-Európa főbb országai: Németország, Franciaország, Angolország ; és fejlődött tovább s mint ilyen állott fenn egészen a szétdarabolásig. Amennyiben történelmének második felében az államot vezérlő uralkodója már nem állott nemzeti, tehát népi alapon, ezt az alapot még­sem vonhatta ki alóla, mert az állam testét képező nép felső rétegének ereje azt többé-kevésbbé mindig meg bírta őrizni. Ausztria állammá alakulása egészen más jellegű. Ausztria egy dinasztikus megosztásból keletkezett, de azután nemzeti alapon fennállott, hódítóvá lett állam közigazgatási kerületé­ből emelkedett fel az élén álló méltóságviselőnek örökösödésivé válása által magas rangot nyert, de állami szuverénitásra még nem jutott tartományá. E méltóságviselő most már mint tarto­mányúr, vagyis magánjogi jellegű földesúr több más ily tarto­mánynak hűbérként való fokozatos megszerzésével lassanként nagy hatalomra tett szert s ezt még növelte, hogy bár választás útján, de mégis állandóan elnyerte annak az államnak uralko­dói méltóságát, a császárságot, amely a tartományait is magában foglalta. E császárság mellett azután Magyarország királyává való megválasztásával elnyerte a saját államán, Németországon kívül állott egy szuverén államnak uralkodói méltóságát is. A többszörös magánjogi jellegű tartományúri állás mellett tehát két szuverén államfői méltóságot is egyesített magában. A Né­metországhoz tartozó tartományai sem egyenként, sem együtte­sen akkor még nem voltak egységes szuverén államnak tekinthe­tők. De lényegüeg megnyerték ezt az állást az 1648-i westfáliai bé­kével, amióta a németországi állami kötelék ugyan formaüagmég fennállott, de tényleg nagyon gyengévé és jelentéktelenné vált. Az ilykép dinasztiájának erejével és politikája folytán már majdnem szuverén állammá vált tartományösszesség egy­séges hatalmi szervezetét az uralkodók igyekeztek a magyar

Next

/
Thumbnails
Contents