Társadalomtudomány, 1941 (21. évfolyam, 1-5. szám)

1941 / 1. szám - Két könyv a felvidéki magyarságról

146 FIGYELŐ egyaránt erősebben politikai síkra és egyben balfelé tolódik el s ezzel a hivatalos magyar vezetők ellenszenvét is felkelti annyira, hogy a híres kossuthi csendőrsortüz idején a «hivatalos» magyar lapok is azt állapítják meg, hogy «a csendőrök jogosan használták a fegyverüket)), amellyel magyar földmunkások életét oltották ki. Azok a csendőrök pedig szláv csendőrök voltak. Érdekes az első faluzások tévelygéseinek, naivságainak — amint ő mondja — bárgyúságainak a leírása s hogy miként hullik bele a nemzetiségi sorba kényszerült magyarság a sokkal primitívebb népi formák közé, miként húzódik vissza népisége védőfalai mögé és miként próbál az értelmességi fiatalság ismét kiemelkedni onnan. Tévelygéseiket a nemzetiségi helyzet menti s komoly, nagy erőfeszítéseik azt bizonyítják, hogy ezt a behúzódást a népiség földvárába mindenkép rossznak, de szükséges rossznak és időlegesnek látták és tartották. Részben a nemzetiségi helyzet magyarázza azt is, hogy az Ady—Móricz—Szabó Dezső triász hatása csak az első nemzetiségi évtized végén éri el őket, de ennek bizony részben az is az oka, hogy az előttük járó nemzedék sem ismerte őket, holott akkor még a határ nem zárta el őket tőlük. Becsületükre legyen mondva, a nagy triász, főleg Szabó Dezső hatása mellett sem estek bele a parasztromantika feneketlen kútjába, ettől megóvta őket a közben ezzel párhuzamosan szerzett szociológiai műveltségük, a más állami forma és nem utolsó sorban talán az is, hogy köztük és az előttük járók között nagy hiányok voltak. A Sarló nem tudta végigjárni az útját, tagjai szétszóródtak s minden hősi küzdelmük ellenére sem tudtak sokat adni az egyetemes magyarságnak. Ismerjük el azonban, hogy ebben nagyobb szerepe van az úgynevezett felvidéki szellemnek, amelybe a Sarló megmaradt roncsai a népi egység nevében feltétel nélkül beleolvadtak. Pedig kár ezért a nagyreményű és nagyszándékú indulásért, amely azon kevés magyar megmozdulások egyike volt, amelyik szellemi és politikai síkon egyaránt otthonosan mozgott és komoly szociológiai alappal bírt. Jócsik második könyve egyik legfőbb bizonyíték erre, a szlovákiai nemzetiségi magyarság társadalomrajza komoly szociológiai ismeretekről és tanulmányokról tanúskodik. A csehszlovák államról s a Felvidékről szóló tanulmányai némi elfogultságuk ellenére is bizonyíték amellett, hogy a kisebbségi sorból ki is tud tekinteni (erre különben az első könyvében is van több bizonyság), bár a Szlovákia gyarmati helyzetéről szóló részt — bármennyire kitűnő