Társadalomtudomány, 1939 (19. évfolyam, 1-5. szám)

1939 / 1-3. szám - Néperő, nemzeterő, államerő

42 TRÓCSÁNYI GYÖRGY hűség és értékre törekvés parancsa és az érték védelmének parancsa. P^zek mind áthatják egymást, hiszen együtt élnek és hatnak e közösségben az egyes ember lelkében. Mindegyike igyekszik a három erőnek az egész erőrendszeren belül a saját principiumait érvényre juttatni. A néperő alkotó elvei : élet­akarat, töretlen ösztönösség, homogeneitás, tömegesség ; a nem­zeti erő elvei: eszmék, értékek, célok rendszere ; az államerő, mint uralkodó és szervező erő — egyaránt ott van módosult formában a másik kettőben is. Mi hozza ezeket az erőket mozgásba ? Mi az a közös lelki tény, amely ezek mögött az erők mögött van ? Erre választ kimerítően csak egy filozófiai anthropologiai alapvetés keretében adhatnánk. Azt felelhetjük mégis : a hittel formáló akarat. Embernek lenni annyit jelent, mint hittel formáló akarattal bírni. Ez a formáló akarat működik az egyéni élet formálásában, épúgy mint a művészi vagy politikai formáló akaratban. A «hittel« pedig azt jelenti, hogy az alkotás érdemes és lehetséges s így magával a formálás tényével, az alkotó akarat gyakorlásával, mint a művel, a mű alkotásával, örök értékek megvalósításának előfeltételein dolgozik az ember. Ez a hit lehet az életfolyamatba beágyazottan ösztönös és lehet parancsoló tudattal párosuló, — jelenléte kimutatható mind a három tárgyalt erőtényezőben. A nemzeti állam, amelynek értékességét nem tettük vizsgá­lat tárgyává, egy olyan aránylag tökéletes, teljes közösségnek tekinthető, amelyen belül az egyes képességei relatív biztonság­ban fejlődhetnek. A szabad nemzetszemélyiség azonban nem konkretizálható céllal formáltatik, hanem annak a várakozásnak jegyében, hogy önmagához hű maradva készen legyen egy olyan elkövetkező nagy feladat megoldására, amelyen keresztül az emberi lét értelmét megpillanthatja. A nemzeti lét ennek a várakozási időnek földi, világi közösségi formája. A nemzeti állam a nemzeti közösség konszenzusán alapuló, a nemzet javát szolgálni hivatott, szervezett hatalom. A nemzet tagjainak egymásért való és örök értékeket szol­gáló közössége. Az állam létét itt a nemzettel igazoljuk. Az állam a nemzetért van, — a nemzeti értékek védelmezéséért. Azon az előfeltevésen

Next

/
Thumbnails
Contents