Társadalomtudomány, 1939 (19. évfolyam, 1-5. szám)

1939 / 1-3. szám - Néperő, nemzeterő, államerő

22 TRÓCSÁNYI GYÖRGY tése ; a nemzeti erőre, úgy látszik, rossz idők járnak. Ez a tények feltárásának eredményekép súlyos tévedésnek fog bizonyulni, mert, amint Réz Mihály írta: «A nemzet az erő)).1 II. A néperő, a leggyakrabban használt, az utóbbi időkben, a három kifejezés közül. A néperő politikája vagy a néperő védelme elsősorban családvédelmi intézkedések, a népesség szaporodását előmozdító rendszabályok és törekvések együttesét jelentette és csak a legújabb időben bővült célkitűzése oly mértékben, hogy az a nép egészségének védelmén, a faj fenntartására irá­nyuló akarat ébrentartásán kívül, nagyobb gondossággal foglal­kozik azokkal az erkölcsi, lelki és társadalmi tényezőkkel, ame­lyek mind együtt jelentik a néperő hatályos védelmét és fejlesz­tését.2 Ez a néperő politika már a nemzetté válás szempontjai szerint igazodik úgy, hogy szükséges két néperőfogalomnak meg­különböztetése, a bővebb értelemben vetett etnikai erőnek nevezve. Ez már a nemzeterő egyes alapvetően értékes elemeit is magában foglalja. A szűkebb értelemben vett néperő jelenti azoknak a ténye­zőknek eredőjét, amelyeknek következtében valamely nép sza­porodik. A magyar néperő fejlődése pl. azt jelentette, hogy a történet viszontagságai felett győzedelmeskedve, a magyarság megtartotta életakaratát, számban gyarapodott. Ez az erő mér­hető, eredménye számlálható, mint a népesség fejlődése s más népek szaporodásának egyazon korszakban megállapított mértéke számszerűleg melléállítható. Ha pl. tudjuk, hogy a magyar­ság száma iooo körül 300.000 volt, 1400-ban 3,000.000, 1750-ben 4,800.000 stb.3stb., úgy a néperő értékének megítéléséhez fel kell kutatnom a különböző belső (faji, lelki) és külső (történeti és társadalom-struktúrában adott ) tényezőket, amelyek együttes eredménye volt a népességnek ez és ez a száma. A néperő tehát legszűkebb értelemben véve életigenlés, a fajfenntartásra irá­1 Réz Mihály : Tanulmányok. Bpest. 1909. 223 1. 2 V. ö. Szombatfalvy György : A néperő védelmének munkater­véhez. Társadalomtudomány. 1935. é. 54—60. 1. 3 Ajtay József adatai.

Next

/
Thumbnails
Contents