Társadalomtudomány, 1938 (18. évfolyam, 1-5. szám)

1938 / 1-3. szám - A MAGYAR PARASZTSÁG LÉLEKTANA

34 TOMORI VIOLA séges individualistának mondhatnók, aki egyéniségének érvényesítését minden áron keresztülviszi. Egy-egy felszabadult pillanatban, amikor a munka kötelező szabálya megszűnik, néha szinte tragikusan robban ki az egyéniség érvényesítésének a vágya. Ugyanaz a legény, aki állat módjára húzza az igát társaival egész héten át, a vasárnapi bálon egyetlen élesebb szóra képes bicskát húzni s tulajdon testvérére is,; mert «ő nem tűri az Atyaistennek sem, hogy neki dirigáljanak)). Ugyanaz a paraszt, aki egész esztendőben szinte saját szájától is megvonja a falatot, csakhogy állatait eltarthassa, egy-egy lakodalom vagy keresztelő alkalmával esztelen pazarlást visz véghez s az egész falut , ismerőst és rokont, idegent, sőt ellenséget is meghív, csak azért, hogy «majd én megmutatom*. Ugyanaz a parasztmenyecske, aki munka közben néha szinte rongyokat visel s a ruhát csak mint szükséges tárgyat tekinti, vasárnap százakat érő ruhákba öltözik, s ekkor a ruhának épúgy, mint a lakomának az a szerepe, hogy viselőjét mint egyént hangsúlyozza s lehetőleg minden társa felett kitüntesse. Ezt a kettősséget lakásviszonyaikban is megtaláljuk. A lakószoba és a konyha valóban csak arra való, hogy a család szükség esetén meghúzza benne magát, a férfi sokszor még aludni sem tér oda s az asszony a gyermekekkel szorong a rendszerint igen szűk helyen. Néha ketten alusznak egy ágyban. Ezzel szemben minden paraszt, ha teheti, tisztán reprezentációs célra fenntart egy ú. n. «tiszta szobát», melyet a család legszebb darabjaival berendezve, képekkel, tükörrel, papiros virágokkal díszít és pusztán arra használ, hogy az idegent odavezesse s előtte reprezentálhasson. Ugyanilyen az edények példája is. Sok helyen, különösen a pásztoroknál közös tálból eszik az egész család, agyonhasznált, ütött-kopott edényekből. Ezzel szemben a konyha és a szoba fala tele van aggatva díszes, virágos, soha nem használt tányérokkal, tálakkal és korsókkal. Folytathatnánk a példák hosszú sorát a menyasszony pazar kelengyéjén keresztül, melynek legszebb és legdrágább darabjait tisztán csak a mutogatás célját szolgálják, s még sok más példán át s mindenütt ugyanezt a polaritást találnánk. Egyrészt az egyén teljes alárendeltségét a munkával és a közösségben kialakult szabályokkal szemben, másrészt a pazar túlzásokat, melyek az egyén feltüntetését, öndokumentációját szolgálják..