Társadalomtudomány, 1937 (17. évfolyam, 1-5. szám)

1937 / 1-2. szám - Az agrárnépesség egészségvédelme mint biztosítási probléma

32 KALLÓ SÁNDOR azt az adott helyzet mérlegelése szabja meg. Sablonizáló formalizmus — a biztosítások e főjellemvonása — itt feltétlenül hibáztatandó. Ha Dékdny megállapította már, hogy a «falu egy különálló egység a maga természetfronton küzdő tömegei folytán, szemben a városok emberfronton küzdő tömegeivel», akkor csak a fokozatban megyünk tovább, ha hozzátesszük, hogy helyi konvencionalizmusa, tradíciói és életstandardja folytán minden falu, minden tanya sajátszerű egyéniségnek felel meg. Mindegyiket csak a maga sajátos módján lehet kezelni, segíteni és fejleszteni. Ez is probléma éspedig kényessége folytán igen fontos és megszívlelendő. A helyi sajátosságok, különlegességek materialisztikusan vett értelemben, azaz pénzértékre átszámítás útján nem hozhatók közös nevezőre : ezt az előbb már megállapítottuk azzal, hogy a biztosítás tárgya, célja stb. nem a munka, hanem az egészség, itt ezt más oldalról látjuk beigazoltnak, nevezetesen az egyes egyéniségek pénztől távoli és önmagában sajátos szempontjából. Az őstermelői jelleg semmi mesterkéltséget nem tür, nem fogad el, nem hasznosít és nem is tud ilyenbe beleilleszkedni. A racionalizmus nem őstermelői jellegének érdekes velejárója a ragaszkodás a mesterséges és másodlagos életformákkal együtt fejlődött, tehát az ipari, kereskedelmi és irodai munkásságnál alkalmazott materialisztikus «betegségi biztosításokéhoz, amelyeknek megismétlése az agrárnépességnél sem okszerű, sem célszerű nem volna, sőt káros volna, de megszervezhetetlen is, mert ez a heroikusan küzdő népesség nem tűri meg az előbbiek ritmikus életére hozzászabható sablonizálásokat. Az egészségvédelmi munkának is itt héroikusnak kell lennie és egyénítenie kell. Az egészségvédelmi munkának az eddigi betegségi biztosításokban a megtámadott egészségnek visszaállítása iránti igyekezetével csak egy «status, quo ante» állapot létrehozását kellett csúcsteljesítményének tekintenie és ha teljesítményeit értékük szerint rangsorba állítjuk, bizonyos fejlődést is veszünk észre a «restitució», vagyis gyógyítási munka, a «reparáció», vagyis a kártérítési teljesítmények és végül a — de még csak az ipari balesetek tekintetében — «prevenciós» műhelyi biztonság és hygiene között : a fejlődés azonban, bár a negatív végtelenből indul ki, azonban csak addig a nulla-pontig halad, amelyet a