Társadalomtudomány, 1937 (17. évfolyam, 1-5. szám)

1937 / 3-5. szám - A Dunavölgy rendezése. A nemzetiségi kérdéstől a kisebbségi kérdésig

A DUNAVÖLGY RENDEZÉSE 225 járást meg nem gyorsítja, az érdekelt kisebbségek kollektív perbeli jogalanyiságát el nem ismeri és végül lehetővé nem teszi politikai szempontoktól ment nemzetközi bíróságok eljárását minden olyan kisebbségi ügyben, amelyet államjogi téren rendezni lehetetlennek bizonyult. A nemzetiségi és kisebbségi kérdés tehát Jcét korszakot és két problémakört jelent Európa politikai történetében. Ennek a tételnek érvényességét maga a monarchia története bizonyította be a legmeggyőzőbben, mikor az állampolgári jogegyenlőség liberális értelemben vett alapelvén állva legmesszebbmenőén honorálta a nemzeti, faji, nyelvi és vallási kisebbségek jogait s bizonyos mértékben még így sem sikerült ezek centrifugális törekvésének gátat vetni, mert kollektív személyiségüknek és jogaiknak az alkotmányjogban is nyomot hagyó elismerése elől — legalább is egyes népeket illetően — huzamosabb időn keresztül elzárkózott. S hogy ez a külföldi propaganda által annyira befeketített nemzetiségi politika mégsem volt megmerevedettnek tekinthető, hogy a fejlődés csíráját magában hordta, azt mutatta az a számos — komoly politikai és tudományos személyi fedezettel bíró — tervnek előtérbe jutása, amelyek időről-időre napvilágra kerültek s a monarchia államszerkezeti revíziójának kérdésével foglalkoztak, amelyek részben megvalósításra is kerültek.1 Hogy ezek az utóbbi tervek illetőleg törvények nem kerültek gyakorlati megvalósításra, ez egyedül a katonai helyzet alakulására vezethető vissza, vagyis arra a tényre, hogy a wüsoni elvek végrehajtásában feltétlen bízó forradalmi kormányok fölöslegesnek tartottak minden ellenállást s így a mai utódállamoknak a béketárgyalások megkezdéséig katonailag sikerült kész helyzet elé állítani a szerződések megalkotásában 1 Renner-féle személyi rendszer alapján megvalósított 1905. és 1910. évi morvaországi és bukoviniai választási törvények és az 1918-ban IV. Károly király által kibocsátott föderalizálási dekrétum. Ennek irányelvét követték a magyar köztársaság által hozott 1918. évi X., az 1919. évi VI. és XXX. néptörvények, amelyek a ((Magyarországon élő russzin nemzet autonómiájáról)), «a magyarországi német nép önrendelkezési jogának gyakorlásáról)) és «Tótország-Slovenska Krajina önkormányzatáról)) intézkedtek territoriális, illetve a német kisebbség esetében kulturális és személyi alapon.