Társadalomtudomány, 1937 (17. évfolyam, 1-5. szám)

1937 / 1-2. szám - A társadalom vezetői. (A vezető-kategóriák kérdése.)

A TÁRSADALOM VEZETŐI 5 problémavállalásukban minő alacsonyabb vagy magasabb igényű vezetők után sóvárog egy-egy kör (a vezetői fokozatok kérdése). Amint az egyéni pszichológiát nem tartottuk elégnek a vezetőkérdés egyetemes feltevéséhez, nem elég az értékelméleti szempont sem, amiből már Platón ki akart indulni. Legújabban Vierkandt1 ír általában a csoportvezetőről ekként : «Vezető minden csoportban az a személyiség, aki a többiek előtt fölényesnek látszik,2 hozzámérve a csoport legmagasabb értékeihez)). Valóban vannak oly vezetők, akikre vonatkozik ez a megállapítás. E meghatározás mégis szűk, mert épp a mai mobilista társadalomban látható, hogy egy csoport akárhányszor átmeneti vezetőkkel elégszik meg, és nem tudja, nem is akarja megállapítani, hogy a vezető a csoport «legmagasabb értékeit)), eszmei irányát valóban képviseli, hordozza-e, vagy sem. Ez az értékelméleti szemport természetesen nem mellőzhető, csak épp nem elégséges a vezetőprobléma szélesebb feltevéséhez. Nem alkalmas kiindulás — a «legmagasabb értékek» képviseletének feltételezése mellett — az a kínálkozó elgondolás sem, amely szerint a vezetőegyéniség «eszmékkel telt»,3 s ez belőle kisugárzik. Egy-egy eszme valakit teljesen hatalmába kerít, az neki «hivatásérzést» ad, s ez a szubjektív beállítás teszi vezetővé. Ez szintén egy vezető-kategóriában domborodik ki, az ú. n. missziós vezetőkben. Ez szintén nem egyetemes beállítottság. Különbséget kell tennünk szubjektív és tárgyi beállítottság mozzanata közt.4 Az elsőben — a vezetőnek helyzetés feladattudata szubjektív hivatásérzésében domborodik ki — érzi, ezt és ezt kell akarnia, — a másikban mintegy a tárgyi összefüggés mozgatja : az «ügy» ezt és ezt követeli meg, a «természet törvényeihez» így és így kell alkalmazkodni; ez utóbbi a technikai vezetők sajátossága, s következménye, hogy alkalmazkodni akarnak, értelmesen felismerni «a helyzetet» stb., s erre 1 Familie, Volk u. Staat. 1936. 99. 1. 2 Erre a látszatra súlyt helyez ; írja : Genauer gesprochen kommt es nicht auf die Wertüberlegenheit an sich an, sondern auf den Eindruck einer solchen. Ez ugyan kollektív szempont, de elégtelen. 3 V. ö. utalásunkat Athenaeum. 1933. 4 «Mozzanatról» van szó, tehát reálisan egy egyénben mindkettő meglehet.