Társadalomtudomány, 1936 (16. évfolyam, 1-5. szám)

1936 / 1-3. szám - Krízis és katarzis

KRÍZIS ÉS KATARZIS 13 tikát, szembenállást, helyeslést, értékelést, elhelyezkedést, min­den következményével. Mihelyt egy feladatot nem old meg, azonnal kényszerhelyzetbe kerül : vagy újra nekiindul és meg­oldja és akkor továbbfejlődhet, vagy helyesebb, ha az ember azt mondja, hogy «érhet», vagy kilép az időből és akkor hátatfordít (lótoszevő), vagy kívülről próbálkozik (outsider), vagy lemarad (korszerűtlen), — de minden esetben elveszti az időt, vagyis exisztenciátlanná válik, mert a történet tovább megy, az idő halad, — ahogy Rilke mondja : «auch wenn wir nicht wollen, Gott reift». Ha életének lényegét meg akarja tartani, tovább kell küzdenie : lázadnia, végül el kell érkeznie a nihilizmusig, a teljes tagadáshoz. A nihilista szituáció az utolsó szabad helyzet, a «szabadgondolkodás», az egyéni megoldási kísérlet végső maga­tartása. Innen csak egyetlenegy út vezet tovább, mindegyik között a legnehezebb : a katarzis. A katarzis egyrészt a nihilzmusból, másrészt a kibontakozás­ból érhető meg. Két erő dolgozik benne : a végső kétségbeesés vad elszántsága és a már otthonát megtaláló nyugodt önbizalma. Az egyik oldalon a megkövesedett közöny mindazzal szemben, ami történik és történni fog, teljes vágytalanság és nemtörődöm­ség : a nihilistának mindegy; hogy mi következik, a tényeket hidegen és megvetően veszi tudomásul; de ugyanakkor a nihi­lista gúnyos és keserű, feldúlt és ugrásrakész, van benne valami haláltmegvető vakmerőség, annyira megkérgesedett, hogy sem­mire sincs tekintettel, — mindent elvesztett. A másik oldalon pedig a megkezdődő feloldottság, a sóvárgott új-ízű, új-fényű világ, ami egész küzdelmében ösztönzője volt, — ennek érzi már vonzó voltát, új és nagyszerű bizalom, kedv, nyíltság, öröm, amely a helyzetet, minél nehezebb az, annál csábítóbbnak tartja, a vitális erők teljes erővel újra fellobbannak s mintha nyomuk­ban csak most kezdene a világ először a maga nagyszerűségében feltárulni. Mindkét tényező odahat, hogy az ember félelemtelen legyen, abban az értelemben, ahogy Nietzsche használja («Wir Furchtlosen») és Turennet idézi, amikor ütközet előtt azt mondja : «Tu trembles? Tu tremblerais bien davantage, si tu savais, oú je te méne — reszketsz? Hogy reszketnél akkor, ha tudnád, hová viszlek!» Mi a félelmetlenség? — ha az ember féle­lem nélkül viszi magát félelmetes helyzetekbe. Az ember félel-

Next

/
Thumbnails
Contents