Társadalomtudomány, 1935 (15. évfolyam, 1-4. szám)

1935 / 1. szám - Földbirtokpolitika és telepítés

46 FIGYELŐ küzdő államunkban — a rövid ideig tartó külföldi tőkebeáramlás s ennek nem éppen mindig gyümölcsöző felhasználása után — a külföldi hitel teljesen megszűnt s ennek folytán a kihitelezett tőkék immobilizálása miatt a belföldi hitel is alig észrevehető minimumra zsugorodott össze, aligha csodálkozhatunk azon, hogy a birtokkal nem rendelkező földmívelő lakosság számára való földszerzés problémája mellett előtérbe nyomult az eladósodott gazdák földmegtartásának problémája is, amely a védettség intézményében nyert átmeneti szabályozást. Az állam által inaugurálható szerves és intézményes földbirtokpolitika teendői közé tehát az arra alkalmas földmíves lakosság számára való földjuttatás mellett a viszonyok adta újabb feladatként járul az eladósodott kisbirtokosok földtulajdonának megvédése s az eladósodott nagy- és középbirtokok termelőképességének és megfelelő megművelésének biztosítása, — esetleg földtulajdon változás létesítése mellett. Ez utóbbi feladat bizonyos mértékben összekapcsolható és összekapcsolandó a földhözjuttatással s így egyszerre tulaj donképen mindkét probléma előmozdítása munkálható. A szerves és intézményes földbirtokpolitika ugyanis célja gyanánt a földbirtok arányosabb megoszlását, demokratizálását kell, hogy tekintse. E célkitűzésre az államot elsősorban szociális és nem gazdasági szempontok kényszerítik ugyan, de a végrehajtásnál feltétlenül figyelembe veendő, hogy mily mértékben hozhatók termelési és társadalomgazdálkodási áldozatok az adott időpontban a szociális érdek előbbrevitele céljából, nehogy a változtatás által az általános gazdasági helyzet esetleges rosszabbodása folytán előállott szociális károsodás nagyobb legyen az elérni kívánt szociális előnynél. A birtokmegoszlás helyes mértékét ugyanis nem fix arányszám, hanem az illető ország gazdasági és szociális helyzete, tőkeerőssége, ipari fejlettsége, termelési viszonyai és világpiaci elhelyezkedése határozzák meg. Tisztán theoretikus szempontból elképzelhető ugyanis a világgazdasági helyzet oly alakulása is, hogy gabonaexportunk rentabilitását egyedül a nagyüzemi gépművelés olcsóbb termelési költségei képesek biztosítani, tehát mindaddig, míg a kisüzemek termelését át nem alakítjuk oly elsősorban személyi munkát igénylő, tehát tipikusan kisüzemi kezelést kívánó produkcióra, amelynek feleslegét egyúttal a világpiacon el tudjuk helyezni, szükségképen kénytelenek leszünk a nagyüzemi termelést biztosító nagybirtok átmeneti védelmére. A birtokmegoszlás kialakítása tekintetében lebeghet előttünk cél gyanánt akár Franciaország, akár Dánia vagy Svájc birtokmegoszlása, de a termelési és értékesítési adottságok különbözőségét figyelmen kívül hagyva is, nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy mindezen államokban a már meglévő birtokmegoszlás hosszú történeti fejlődés eredménye, amelynek során vérben, tőkében és munkában, nélkülözésben és tőkegyűjtésben nagy áldozatokra volt szükség. A technika mai fejlettsége mellett