Társadalomtudomány, 1935 (15. évfolyam, 1-4. szám)

1935 / 1. szám - A magány szociológiája

26 HAMVAS BÉLA szűnik az az érzése, hogy nem ismeri.* Ez a «nagy lét»-tel való kapcsolat teljes hiánya, ez az ebédközben olvasó ember típusa, a nagyváros vasárnap délutáni magánya, a szociális egyedüllét : nem világszemlélet eredménye, nem költői állapot, nem betegség, nem összeférhetetlenség, nem is exisz tenciális : magából a társadalomból, vagyis a társadalom hiányábó következő magány : magány, mint tömegjelenség. 6. Magány ott van, ahol a szimbiózis megszűnik, magány csak ott szűnik meg, ahol a szimbiózis helyreáll. Ez Byron városi magányának értelme, ezt jelenti Wordsworth «lonely place»-e, Rousseau olvasása éppen úgy, mint modern újságba és könyvbe mélyedt emberé, ez a szimbiózis szűnik meg még a heroikus magányban is. De van exisztenciális szituáció, ahol a magány fenyegetése érvénytelen. Ez a szituáció elsősorban a természetben, vagyis az őselemekben, de ezen felül és ezen keresztül mindig az elementáris közelség. A primitív életmódban a pásztori, vadász, paraszti exisztenciában nincs meg a magára maradás veszedelme. Az életviszonyokban rejlő tendencia, hogy elválasszon, itt teljesen megszűnik. Nem a közös érdek az, ami megszünteti. Az érdek sohasem lehet exisztenciális alap. Az általános életmenet természetes organizációja : ember a nagy földi organizmusnak egy szerve saját súlyánál, szerepénél, léténél fogva együttélésben van környezettel, munkával, hivatással, családdal, közössel, földdel és minden erőszak nélkül, önmagától, önmagából alakul organikus értelemmé. Csak ahol a szimbiózisnak egész földi és metafizikai teljessége él, szűnik meg a magány lehetősége. Csak itt él az, amit Spengler «Kulturseele»-nek, Frobenius «paideuma»-nak nevez, egy életmódból, környezetből, foglalkozásból, művészi stílusból, szokásokból, vallásból együttesen kialakult közösségiélek, magába foglalva az elemi, ugyanaz : metafizikai kapcsolatok valamennyijét, megszüntetve mindennemű szakadás veszélyét, mert a szimbiózis teljesen áthat és a közösség egészen, közvetlenül magában tartja mindazokat, akik a Kulturseele, a paideuma, a közösséglélek részesei. A modern társadalomban közösségiélek nincsen és épen, mert nincsen, vált lehetővé a magány, mint tömegjelenség. Ma szembenáll az egyén és a közösség, akár harcol, akár mellőzi egymást, akár elszakad, semmiképen nem azonos. És ez az, amit a paideuma nem ismer. A kollektív és az individuális ellentéte a szimbiózisban kizárt lehetőség, mert a kultúrléleknek épen az a feltétele, hogy az egyén annyira bele legyen ágyazva a közösségbe, hogy ne legyen önálló szándéka, de a közös is annyira az egyének kiegyenlített összeségét alkossa, hogy ne tudjon más lenni, mint ami. Ma csak két szimbiózis lehetősége van meg : a természetben (Byron,