Társadalomtudomány, 1934 (14. évfolyam, 1-4. szám)

1934 / 1-2. szám - Liberalizmus és etatizmus. (A társadalomtudomány körkérdésére.)

4o LIBERALIZMUS ÉS ETATIZMUS a radikálizmus, a kollektivisztikus korszakoké a reakció. A tömegek helyzetének szemlélete adja a nagy egyéniségeknek az eszmét, az erőt az elhatározáshoz, melyből ugyancsak a tömegek felhasználásával válik történeti esemény. Viszont a tömeg kiváló egyének nélkül, hadsereg vezér nélkül. A kettő tehát kölcsönösen korlátozza és kiegészíti egymást, lévén mindkettő örök emberi. Mindamellett is természetes, hogy az individualisztikus korszakokban születnek általában a nagy szellemi áramlatok s hogy ilyenkor gyorsabb a haladás üteme, mert az állami és társadalmi berendezkedés alapja az egyén és mozgató eszméje a szabadság. Mint a fatörzsön levő gyűrűk mutatják a fa életkorát, éppúgy állapítható meg bármely nemzet alkotmányának törvényhozásának, gazdasági életének, közműveltségének (nyelvének, költészetének, irodalmának, oktatásügyének, művészetének) honvédelemügyének stb. fejlődésében az individualisztikus és a kollektivisztikus korszakok váltakozása. A történelem tanúsága szerint a nemzetlétet megelőző törzsi vagy népi állapot a szervezetlen tömegek kora, melynek kollektivizmusával szemben határozott individualisztikus jellege van a nemzetlét első mozzanatának, mikor a leghatalmasabb, a legvitézebb vagy a legvagyonosabb törzsfő uralma alatt egyesíti az addig laza egymásmellettiségben élt törzseket, számukra országot foglal és családjában örökletessé teszi a hatalmat. Ezek az erőskezű, nagyszabású dinaszták egy személyben államfők, hadvezérek, legfőbb törvényhozók, bírák, kiket a régi pogány vallások isteni eredettel, halhatatlansággal ruháznak fel, a keresztyénség pedig az Isten kegyelméből való uralkodásnak, a szentségnek és sérthetetlenségnek nimbuszával emel eszményi magasságba a tömegek fölé. A teokratikus, patriárkális és patrimoniális abszolutizmusnak ezt a korszakát váltja fel a hűbériség, mint második fokozat az állami és tárdalmi életben. Az uralkodó ugyanis, kiben akkor még csak egymagában él jóformán a nemzeti eszme, nem végezhet mindent személyesen. A központi kormányzás, a honvédelem, a helyi igazgatás stb. teendőinek ellátására kénytelen igénybe venni megbízható embereinek segítségét. Ezek viszont szintén személyes híveikre, utóbbiak a maguk szűkebb környezetére támaszkodnak. Ez a hűbéri berendezkedés, mely szerződési alapon vonja a szabad lakosság minden rétegét bizonyos kollektív egységbe. A hűbériség rendjét, mely éppen nem szorítkozott Nyugateurópára, mert lényeges alkotó elemei megtalálhatók pl. a török vagy a japán történetben is, a maga szép és nemes eszményeivel és intézményeivel együtt újra a szabad érvényesülésre törekvő egyéni megmozdulások törik szét. A nagyobb hűbérurak, a nagybirtokos arisztokraták szembeszállnak a királlyal és másfelől elnyomni iparkodnak a gyöngébb társadalmi rétegeket. Itt indul el útjára az arisztokratikus rendiség. Túlzásai, oligarchikus féktelenségei emelik ismét a hatalom polcára a törvényes királyokat s jön létre majd mindenütt a rendiség romjain az.