Társadalomtudomány, 1934 (14. évfolyam, 1-4. szám)

1934 / 1-2. szám - Papp Jenő: A mai Magyarország erkölcsrajza. Korunk kritikája. 1918-1933., 1934. 276 l. [könyvismertetés]

n8 KÖNYVISMERTETÉSEK áldozatok hagynak az olvasóban. És itt nem is az új rendszer valódi áldozataira, a gazdaságilag és emberileg tönkretettek millióira gondolunk, hanem arra a rengeteg nélkülözésre, kizsákmányolásra s szinte kényszermunkává szigorított fegyelemre, melyet a diktatúra kedvezményezett rétegének, a proletáriátusnak is viselnie kellett. Arra a sokat vitatott kérdésre, hogy a kommunista gazdasági rendben mi pótolja a kapitalista termelés egyéni haszonindokát, a feleletet — úgy látszik — abban a tényben kapjuk meg, hogy az ötéves terv végrehajtása az emberi és anyagi erők mozgósításának legkíméletlenebb eszközeivel volt csak biztosítható. S az egész gazdasági életnek hadiállapotba helyezését nem csupán az jellemzi, hogy a nemzeti jövedelemnek mintegy harmadrészét vonták el a néptől a szükséges befektetések fedezésére (burkolt hadikölcsön, tetézve a pénz értékét valószínűtlenné tevő különleges hitelműveletekkel), hanem a munkaerőnek az igénybevétele is majdnem a hadikötelezettség ellenmondást nem tűrő formái közt történt. Kezdve azon, hogy a legfontosabb szükségleti cikkek megszerzése a nagy tömegek részére csak az állami kezelésben lévő szövetkezeti intézményeken keresztül és a megfelelő élelmiszer- vagy ruhajegy birtokában lehetséges, egész addig a drákói intézkedésig, mely a termelés folyamatának szabotálását bizonyos esetekben halálbüntetéssel sújtotta, minden a háborús gazdálkodás merev könyörtelenségére emlékeztet. A közhangulatnak a szükséges hőfokon tartása is a jólismert eszközökkel történik : a kritika és szabad vélemény elfojtása, az ellenség (idegen kapitalizmus) támadó készülődéseiről keringő hírek, a győzelem (ideális kommunizmus) kecsegtetései stb. szolgálnak lelki hátvédül a munkafrontnak. Magukban az üzemekben pedig hivatalosan szervezik meg a munkások vetélkedését a munkateljesítmény fokozása érdekében, élcsapatokat állítanak fel, melyeknek buzdítólag kell hatniok példájukkal a többiekre, a legbuzgóbbak közt díjakat és kitüntetéseket osztogatnak, a lusták felett pedig ott áll az a fegyegetés, hogy megfosztják őket az élelmiszer jegyektől, ami az anyagi tönkretétellel egyenlő, mert a még meglévő gyér magánkereskedelem árai néha hatszorosan is meghaladják az állami üzletek árait. A munkaviszonyoknak s általában a termelésnek ez a katonai mintára való megszervezése természetesen kizárja az egyéni szabadság elvének tiszteletbentartását. Az államszocializmusnak orosz módszerei különben a liberalizmusnak minden csökevényével véglegesen elbántak. Hogy a magánvállalkozás halálra van ítélve, abban a körülményekhez képest még nincs semmi meglepő. De hogy magának a munkásságnak a személyes mozgásszabadságát és szervezetei keretében az önvédelmi harchoz való jogát is elkobozzák, az már körülbelül a szocialista ideál kigúnyolásához hasonlít. Az éppen csak megtűrt szakszervezetek nélkülöznek minden befolyást, bérmozgalmat nem indíthatnak s az üzem veze-