Társadalomtudomány, 1932 (12. évfolyam, 1-4. szám)

1932 / 2. szám - Bessenyei György: Anyai oktatás. Irodalmi ritkaságok 15. sz. Budapest, 1932 [könyvismertetés]

226 FOLYÓIRATOK SZEMLÉJE Egyoldalúból (parancskövetés) a személyes-szociális viszony kétoldalúvá válik. A hatalmi ember alkalmilag szintén a szociális szeretethez folyamodik, de ez a ^spekulációs jóság» nem egyéb, mint eszköz, technika. A hatalmi és a szociális viszony egymást kiegészítheti, de át nem hathatja. Az átlagpolitikus komplex típus, az axiológiai és technikai én vonásaival, míg a hatalmi extrém típus tisztán a technikai én képében jelentkezik. A cselekvés heve koptatja le a politikusról a szociális és az axiológiai én vonásait (reálpolitikus), s a technikai elem dominánssá válásával hatalmi extrémtípussá módosul. A hatalmi ember nem tarthat szem előtt nehezen megvalósítható axiológiai normákat, cselekednie kell, s Janet Macchiavelli idézete szerint: ihletét abból kell merítenie, amit a körülmények követelnek. A technikai típushoz tartozónak kell tekinteni a gazdasági típust is. A legkisebb erőhasználat (gazdaságosság) elve nem érték felé mutat, nem célnorma, hanem módszernorma, s gazdasági nézőponton nem is lehet szó célkitűzésről, hanem csak célmódosításról. Csak a javak termelése és elosztása körül tűnik fel azután egy másik pszichikai mozzanat, melynélfogva a szerzés öncéllá lesz. Végső fokon a gazdasági cselekvés már nem gazdaságos, csupán módszere volt értelmes. A technikai én értékperspektívája azért hiányos, mert módszerben éli ki magát. Szemhatára lezárul, midőn az ú. n. gazdasági javak végcéljai lesznek problémává. A társadalom a technikai én szemszögéből nem más, mint jól berendezett üzem, hol a személyis az eszköz kategóriában szerepel. A gazdasági és hatalmi típus ezen a ponton találkozik, különbség köztük csupán az, hogy az egyik főleg az anyagi javakkal, a másik emberekkel bánik. A tiszta politikus az önérvényesítés és keresztülerőszakolás embere. Komplextípusok példáiként a reálpolitikust és missziós politikust említettük. A reálpolitikus főleg a jelennek él, a politikai aktus és aktualitás kapcsolatának bűvkörében. A valóságba markol. Szociális eszméinél jobban ragaszkodik a hatalomhoz. Gyakorlati értékvalósításra törekszik, tehát részben technikai típus, de látja a lényeget is, kutató elme. A missziós politikus értékek közvetítésében éli ki magát a szociális én felé. Ennek eszmetartalmát törekszik növelni. Az aktualitás nem eleme, s a közönség nem is látja politikusnak. Ereje hangulatok és ((korszakos követelmények)) felismerésében van, a reformok idsőzerűségének meghatározásában azonban tévedésre hajlamos, mert távol jövőbe tekintő elméje elkorázza az időpontot. Halála után értékes örökségül él tovább az eszme, hosszú időre adva programmot. A reálpolitikus könnyen lebecsüli, a missziós politikus könnyen túlbecsüli az eszmei erők jelentőségét. E két politikai típus'példáiként Disraelit és Széchenyit lehet megnevezni. A három alaptípust végül röviden úgy jellemezhetjük, hogy a technikai én apersonalis, a szociális én personalis, az axiológiai én pedig superpersonalis. S. F.