Társadalomtudomány, 1932 (12. évfolyam, 1-4. szám)

1932 / 2. szám - EGY ÚJ VÁLASZTÓJOGI TERVEZET

KÖNYVISMERTETÉSEK 207 tudománynak szociológiai kiszélesítése terén merőben elmaradt az államtudomány. A régi «politika» merevnek mutatkozott új problémák felvétele, új szempontok kikristályosítása terén. Itt különben is kétféle típusa van a cikkeknek, az egyik elméleti és rendszerező, a másik leíró. Az első csoportban oly cikkek, minő a politikai párt, imperializmus (Sulzbach) nem sikerült, patriotizmus (Michels), faj (Hertz) sem sokat jelentenek, a főcikk : az állam (H. Heller) még a legértékesebb, a jog szociológiája (J. Kraft) is lényeges kiegészítést kíván. A leíró államtani cikkek különböző értékűek, így a fasizmus (Beckerath), bolsevizmus (Grabowsky) mutatnak értékeket, de nem azt a befejezettséget, amely ily lexikális műben kívánatos. Vannak egyben új biztató jelek, amelyeket örömmel fogadhatunk. így pl. a nevelés problémája egy szűk, iskolán belüli szempontból kijutott szélesebb körbe, a nevelés szociológiája (A. Fischer) két cikkben biztató előjele egy ily tudomány megindulásának. Vannak új területek, melyek itt kaptak először rendszeres áttekintést. Itt elsősorban az «ismeretszociológiára» kell gondolnunk, amely kérdés Max Scheler halála után is finom elemző kezébe jutott (Mannheim K.) ; már maga a bibliográfia figyelemreméltó. Ami az egész mű bibliográfiai részét illeti, az egyes cikkírók hol bőkezűek, hol szűkmarkúak voltak. Nagyobb hibának tartom azt, hogy némely szerző a francia, amerikai, angol és olasz irodalmat egyszerűen mellőzi. Viszont kiemelkedik a cikkek végigvezetett német irodalmi repertóriuma. Meglátszik némely téma («vezetés») roppant közfigyelemben állása, más, fontos téma, pl. a család aránylagos elhanyagoltsága. A német szociológiának új, a francia és amerikai szociológiával szemben elütő vonása és gazdagító forrása a szellemi tudományok, elsősorban pedig a történeti szempontok nagy súlya (erről lásd a Századok ezévi évfolyamában közölt ismertetésemet is). Ez a tudomány jelleg — a szociológiának szellemtörténeti és «szellemtudományi-lélektani» alátámasztása — nézetem szerint igen szerencsés, nem ugyan szisztematikai és tudományelméleti szempontból, de a gyakorlatban, egyes problémák megfejtésében. Elég, ha Max Weberre gondolunk s látjuk, mit jelent a szociológiára nézve a történeti perspektíva határozottsága és szélessége. Itt sok oly cikk van, mely meglepően finom vonalvezetést árul el (a szerkesztő «egyes kultúrák és korszakok)) csoportjába helyezte). Kiválik von Martin két cikke a középkor, illetőleg a renaissance kultúrájáról. Viszont nem mondjuk ugyanezt a «kultúrszociológia» címszó írójáról, sőt a többi e nemű cikkből (történelmi materializmus stb.) csak a kultúra fokai (H. Feyer) és a forradalom (Th. Geiger) tarthatnak számot komolyabb figyelemre. Geiger többi cikkei (vezetés, közösség) is a jók közül valók. Itt, a történelmi szempont terén ismét erős hiányokat is látunk. Vannak igen fotUos cikkek, amelyek sem történelmi, sem szociológiai szempontból nem tekinthetők alaposaknak ; ilyen a polgárság (Meusel), a prole-