Társadalomtudomány, 1931 (11. évfolyam, 1-6. szám)

1931 / 1-2. szám - A szellemi munka válsága. Dr. Kornis Gyula választmányi tag előadása

A SZELLEMI MUNKA VÁLSÁGA 27 munkásainak belső konkrét problémáihoz ereszkedik alá, a további érdekközösségnek már útjában áll a sajátos nemzeti értékfelfogás és érdek : itt már pl. a magyar szellemi munkásoknak, főkép tisztviselőknek nem lehet az az érdeke, ami a cseheké, oláhoké vagy a szerbeké. Az utóbbiak rendkívül felgyarapodott munkaalkalmának és virágzásának alapja éppen a magyar szellemi munkások munkanélkülisége és pusztulása. E ponton már vége a nemzetköziségnek : itt a nacionalizmus érzelme diktálja a verbum regens-i. Márpedig a nacionalizmus a szellemi munkások túlnyomó részének a lelke, lényege, érdeke, kenyéradója, munkabiztosítója. A nemzet nem is egyéb, mint sajátos kultúra és szellem s ennek kifejtett hatalma. Amíg a kilometritis betegsége uralkodik a nemzetközi patológiában (többnyire «nemzetközi politikának)) nevezik), addig a szellemi munkások érdeke (de a fizikai munkásoké is) igazában alig hozható közös nemzetközi nevezőre. A szellemi munka válsága tipikus vüágjelenség, de minden nemzet keretén belül belső problematikájának más és más a színezete s többékevésbbé különböző a megoldási módja. Minthogy azonban ez a krízis mégis mindenütt fontos társadalmi baj, sűrű nemzetközi tárgyalásának megvan az a haszna, hogy a figyelem világszerte nagyobb erővel fordul feléje s az egyes nemzeteket a maguk idevágó kérdéseinek megoldására sarkalja. A szellemi munka válsága, mint láttuk, igen bonyolult, bokros probléma : sokféle kérdés sűrűn összeágazik benne. Mert a modern társadalomnak szerkezetében ez a baj nem valami kis molekuláris változás, hanem egyik legnagyobb belső rétegeltolódás. Itt csak néhány főszempontot fejtegettem a tények iránt kötelező lojalitással, nem szépítve, nem stüizálva a valóságot. Talán politikából az optimizmus verőfényesebb színeit alkalmazhattam s a jövőre nézve kedvezőbb stílusú társadalmi légvárat építhettem volna, hisz a szellemi légváraknak is megvan a maguk vonzó architektúrája. Engem azonban a rideg valóság masszív tömbje érdekelt, amely a puszta eszmék emelőrúdjaival oly nehezen mozdítható meg. Ösztönös életerőnk azonban azt súgja : higyjünk benne, hogy akaratunkkal végre mégis megmozdítjuk !