Társadalomtudomány, 1930 (10. évfolyam, 1-6. szám)

1930 / 1-3. szám - JOG ÉS ÁLLAM

Jog és állam. 15 IV. Ezen a ponton azok, akik a szuverénitás klasszikus elméletét, ha a napjainkban dívó enyhébb változatainak valamelyikében is védelmezik, új védelmi vonalra vonulnak vissza.1 Elismerik ,hogy az állam legfőbb hatalma csak a formális jog birodalmán belül fennálló képességnek a leírása. Egyetértenek abban, hogy a szu­verénitásnak ez a formális jogként való felfogása politikailag nem megfelelő és szociológiailag nem kielégítő. De azzal érvelnek, hogy puszta fogalomként való megtartása szükséges, mert a tár­sadalomnak szüksége van olyan szervre, amely formális jogosult­sággal bír a társadalmon belül élő egyének és csoportok között felmerülő konfliktusoknak eldöntésére. Hacsak nem akarunk anarchiát a társadalomban, mondják, kell valahol lenni olyan leg­főbb hatalomnak, melyhez folyamodni lehet, mikor véleménykü­lönbség támad. ,,Az a politikai rendszer" mondta Madison a Phi­ladelphiai Conventioban2 ,,amely nem gondoskodik hatásosan a saját körén belül támadó összes kontroverziáknak békés megol­dásáról, csak névleg lenne kormány". Kell tehát lennie a közös­ségen belül valamely testületnek, amely a végső szót kimondja, amikor kontroverzia keletkezik. Vagy fennállhat egynél több ilyen testület, amelynek mindegyike végső fok abban a különös szfé­rában, amely alája van rendelve, amint ez a szövetségi rendszer­ben szokásos. Csak igy védekezhetünk a partikularizmus vesze­delme ellen. Képtelen vagyok belátni ennek az érvelésnek az alapossá­gát, és nem hiszem, hogy képviselői kellőképen megvizsgálták volna azokat az előfeltevéseket, amelyeken nyugszik. Amennyi­ben azt hangoztatják, hogy az államnak kell játszania a főszerepet a társadalmi cselekvőségek koordinálísában és hogy nem tűrheti azt, hogy bármely tekintély diktáljon neki, miközben ezt a funk­ciót végzi, csak ismétli a formális juriszprudencia argumentumát; és, igyekeztem kimutatni, hogy mindaddig, amig ezen a körön belül marad, az alapját képező axiómák természeténél fogva lehetetlen vitatni álláspontját. De képviselői ennél tovább mennek, igényt tartanak megol­dásaiknak a merő alaki érvényességnél erősebb érvényére, mert 1 V. ö. Dickinson a Political Science Quarterly-ben XLII. köt. 4. sz. és XLIII. köt. 1, sz.; Mcllvain az Economica-ban 1926. nov.; Emerson, State and Sovereignty in Modern Germany, VII. fej.; Elliott W. Y., The Pragmatic Revolt in Politics, passim; Coker az American Political Science Rewiew-ban XV. köt. 2. sz.; Mattern I. State Sovereignty and International Law passim. 2 V. ö. Farrand, Records of the Federal Convention, III. 537.

Next

/
Thumbnails
Contents